Megjelent: 5 éve

Javulhat az álláshelyzet a kereskedelemben

A munkahelyvédelmi akcióterv legfontosabb elemei várhatóan azokat az ágazatokat segítik leginkább, amelyek foglalkoztatási szerkezete sokszínű, mint például a kereskedelemé - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Az OKSZ ennek kapcsán kiemelte a szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozókat, a 25 év alattiakat és 55 év felettieket, a tartósan álláskeresőket, illetve a gyesről, gyedről, gyetről visszatérőket, akiknek foglalkoztatása esetén csökkenne a cégek által fizetett szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás mértéke.


A Központi Statisztikai Hivatal áprilisi adataira hivatkozva a szövetség közölte: a kereskedelemben 331 ezer az alkalmazottak száma, ezzel a gazdasági ágak közül a második legnagyobb foglalkoztató területe a nemzetgazdaságnak, 12 százalékos részaránnyal. A fizikai alkalmazottak száma ezen belül 202 ezer.


Megrostálta a munkahelyek számát a válság


Az OKSZ szerint az adatok mutatják, hogy a gazdasági válság jelentősen visszavetette a foglalkoztatást. A legtöbb alkalmazott 2008-ban dolgozott a kereskedelemben, létszámuk ekkor 365 ezer volt. A foglalkoztatottak száma - amely az alkalmazottak mellett a vállalkozókat is tartalmazza - 2007-ben még 592 ezer volt, 2011-ben viszont 546 ezer.


A működés harmada az élőmunka-költség


A kereskedelemben meghaladja az ezer milliárd forintot az élőmunka költsége a kettős könyvvitelt vezető vállalkozói körben, ami a működési ráfordítások harmadát jelenti. A szövetség szerint a program rövid távon a jelenlegi gazdasági helyzetben elsősorban a munkahelyek védelmét segíti. A foglalkoztatás bővítésének legfontosabb feltétele a piaci helyzet javulása. Mivel az akcióterv versenyképességet javító hatása miatt beruházásösztönző is lehet, így a gazdaság növekedésével már serkenti a munkahelyteremtést is - közölte az OKSZ, hozzátéve, hogy a programban nincs semmilyen felső határ a kedvezményezettek számát tekintve (MTI).


2012. július 18.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek