Megjelent: 6 éve

Kevés informatikus hallgató vállal munkát az egyetem mellett

Felmérték, hogy az informatikus hallgatók mely területen dolgoznának legszívesebben a diploma megszerzése után. Az is kiderült, hogy kevesen vállalnak munkát az egyetemi évek alatt - írja a BitPort.

images

Az eNET 2018 májusában kérdőíves kutatással mérte fel a leendő informatikusok szakmai gyakorlattal, karrierrel kapcsolatos elképzeléseit, várakozásait. A kutatás 18 hazai felsőoktatási intézmény és 1122 informatikus hallgató részvételével zajlott. A válaszadók 57 százaléka 2019-ben vagy 2020-ban fog végezni - írja a lap.

A felmérésben a legnagyobb arányban a gazdaságinformatikusok (37 százalék) és a mérnökinformatikusok (26 százalék) képviseltették magukat. Ezt követte a programtervező informatikus szak százalékkal.

Mivel szeretnének foglalkozni?

A megkérdezettek több mint 20 százaléka játékfejlesztő szeretne lenni. További szimpatikus elhelyezkedési területek az informatikusok számára még a mobilfejlesztő, IoT fejlesztő, hálózatmérnök, tesztmérnök és webfejlesztő. Kevésbé vonzó szakma a projektmenedzser, IT menedzser, oktató/tanár, gazdaságinformatikus, adatelemző, adatbiztonsági szakember, adatbányász vagy adatbázis fejlesztő.

Az informatikus hallgatók 28 százaléka nem tudja még, hogy mivel szeretne foglalkozni.

A felmérésben résztvevő hallgatók közül minden ötödik dolgozik valamilyen munkaviszonyban, további 6 százaléknál pedig éppen folyamatban van az elhelyezkedés. A megkérdezettek 52 százaléka még nem vállalt munkát, de a jövőben mindenképpen informatikusként akar elhelyezkedni. 17 százalék viszont abban sem biztos, hogy az IT-szektorban akar munkát vállalni.

Fotó: Pixabay
BitPort

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk