kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Észak-koreaiak veszik el a munkánkat?

Dr. Páldi Tamás, a TriGranit HR igazgatója szerint az építőipari cégek munkaerőhiányát akár az észak-koreai munkavállalók orvosolhatják - írja a Portfolio.

images

images

Dr. Páldi Tamás az interjúban elmondta, hogy a horvát, szlovák, lengyel, és a román régiókban is ugyanazok a problémákkal küzdenek a munkaerőpiacon, mint Magyarországon. A legnagyobb problémát a szakemberhiány okozza. Lengyelországban már volt olyan fejlesztés, ahol Távol-keletről érkezett, így például észak-koreai vendégmunkások is dolgoztak. A lengyeleknél bő 2 millió ukrán vendégmunkás dolgozik, de nagy volumenben dolgoznak román munkavállalók Olaszországban, illetve Franciaországban is - írja a lap.

Magyarországra azért nem jönnek Romániából a munkások, mert nincs akkora bérkülönbség, hogy érdemes legyen költözni. Pedig mindegyik szakipari munkánál komoly problémát jelent a munkaerőhiány. Állandó jelleggel keresnek az építőipari cégek kőműveseket, ácsokat, tetőfedőket, betonacél-szerelőket, szerkezetépítőket, burkolókat.

Dr. Páldi Tamás a TriGranit előtt 7 évet töltött HR vezetőként az amerikai Eli Lilly & Company gyógyszeripari cégnél, majd 5 évet, szintén HR vezetőként a TEVA gyógyszergyártónál. Mindegyik ágazatban találkozott a szakemberhiánnyal. A gyógyszeriparban a 90-es évek közepén, 2000-es évek elején még válogatni lehetett a szakemberek között. "Az általános bérinfláció mértéke kb. 4 százalék Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban is. Ennek az az oka, hogy a menedzseri, igazgatói állások kb. 3-4 százalékkal mennek fel, az alacsonyabban fizetett állások esetén meg több mint 10 százalék a bérinfláció" - mondja.

Portfolio
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk