Megjelent: 7 éve

Ha megvan a bizalom, hatékony a távmunka

A távmunkával járó előnyöket a munkavállalók után a munkáltatók is egyre többen ismerik fel. A kisebb irodatérrel és kevesebb energiafogyasztással járó spórolási lehetőségek mellett az otthoni munkavégzés lehetőségére plusz juttatásként tekintenek a dolgozók - ez különösen igaz az X és Y generáció tagjaira. A 2. Távmunka Meetupon technológiai cégek képviselői számoltak be az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról.

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban jelenlévő cégek 34 százaléka szerint a dolgozóik több mint fele már otthonról végezheti el a feladatait 2020-ban. Ez nem csak a munkavállaló és a munkáltató számára jelent előnyt, de többek között csökkenti a városok közlekedési hálózatának terhelését is. A nemzetközi példákhoz hasonlóan Magyarországon is egyértelműen pozitív tapasztalatok fűződnek a távmunkához, a cégvezetők között viszont sokan még tartanak annak bevezetésétől.

A pozíciók több mint fele alkalmas az otthoni munkavégzésre


Az Invitel Csoportnál 2016 áprilisában vezették be a távmunka lehetőségét. Egy külső tanácsadók bevonásával készült hatástanulmány alapján 1200 munkavállalóból több mint 600 esetében találták úgy, hogy alkalmas a pozíciója otthoni munkavégzésre. Dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes szerint a kollégákba vetett bizalom kifizetődött: átlagban nőtt a hatékonyság és plusz juttatásként tekintenek a lehetőségre, így elhivatottabbak is lettek a céggel kapcsolatban. A hat hónapos próbaidőszakot követően a távmunkát fókuszcsoportos felmérésekkel, valamint online kitölthető kérdőívvel értékelték. A vezetőktől és a munkavállalóktól beérkezett pozitív visszacsatolások alapján úgy döntöttek, megemelik a távmunkával tölthető napok számát és további 30 százalékkal bővítik azon beosztások körét, amelyek otthonról is elvégezhetőek. Érdekesség, hogy az ügyfélszolgálati munkánál mindezt a zavaró háttérzajok kiszűrését elősegítő program bevezetésével tervezik megoldani.

A rendelkezésre álló technológiai megoldások támogatják a bizalmat

Major Sándor, a LogMeIn mérnöke öt pontban határozta meg az eredményes távmunkához szükséges feltételeket: legfontosabbnak a kölcsönös bizalom meglétét tartja, de szintén lényeges személyes találkozások biztosítása az akár eltérő kontinenseken dolgozó munkavállalók számára is. A jelenleg rendelkezésre álló alkalmazásoknak köszönhetően pedig a vizibilitás, a távolról dolgozók munkájának elismerése, és a közös vízió megteremtése és fenntartása elé sem gördül akadály. A távmunka gördülékenységét negyedéves, 360 fokos vizsgálatok is biztosítják. A LogMeIn fő tevékenysége éppen arra fókuszál, hogy böngészőnkből akár távoli számítógépekbe is beléphessünk, de a cég alkalmazottai rendszeresen használják a Slack, Jira, Trello alkalmazásokat is.

A munkaerő globalizálódásával a távoli munkavégzés társadalmi elvárássá válik

„Az IBM minden dolgozója számára természetes a távoli munkavégzés, és a cég olyan eszközöket bocsát rendelkezésükre, amelyek bárhol használhatóak” - mondta Mészáros Tamás a vállalat együttműködési megoldásokért felelős szakértője. Technológiai értelemben a munkavégzésre közösségi tevékenységként tekintenek és ezért egy, a közösségre épülő multifunkcionális rendszerben is dolgoznak. A munkavállalók az összes fontos dokumentumot és programot visszakereshetően egy felületen belül találják meg, ez az IBM Connections. Ezzel a módszerrel a többszázezer dolgozó nem csak vállalaton belül, de partnereivel is sokkal hatékonyabban működhet együtt, mint bárhol máshol.

A Távmunka széleskörű elterjedése mindenkinek előnyös


A távoli munkavégzés számos munkaerő-piaci probléma megoldását jelenthetné, hiszen a kereslet és kínálat közötti strukturális különbségekre és a nők a férfiakéhoz képest alacsonyabb foglalkoztatási rátájára, valamint a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációjára is megoldást kínál. Ráadásul hosszú távon a munkaadók számára is jól mérhető előnyökkel járna. Ezért hívta életre a piacvezető állásoldal, a Profession.hu a Távmunka Mozgalmat, amelynek részeként a folyamatos szakmai diskurzus mellett a cégen belül is bevezették a távmunkát, és jelenleg futó egyhetes kampányuk keretében ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítanak olyan pozíciókra, amelyek távmunkában is betölthetőek.

A Távmunka Meetup sorozat célja, hogy a www.tavmunkamozgalom.hu oldalon összegyűjtse a témában fellelhető tapasztalatokat és lehetőségeket, ezzel elősegítve a munkáltatói döntések meghozatalát.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk