Megjelent: 7 éve

Léteznek egyáltalán naplopók?

Leonard Mlodinow (2014) A tudattalan című kiváló könyve a naplopónak nevezi a csiröge madarat, mert az nem csinál semmi hasznosnak mondott dolgot, no persze azt leszámítva, hogy párzási időszakban versenyre kelve a többi hímmel, a legkülönlegesebb dallamokkal csalogatja a nőstényt. Noha a tudattalanról szóló könyv szempontjából mellékszál, megjegyezzük, hogy talán maga szerző sincsen tisztában azzal, hogy az ő saját tudattalanjában "haszontalannak" minősülnek az olyan tevékenységek, melyek nem kapcsolódnak a munkához, utódgondozáshoz, otthonteremtéshez.

Az ipari termelés, a konstrukciók mögött álló mérnöki munka szellemisége áthatotta a közgondolkodást. Egyaránt vagyunk az ipari (és a XXI. században a digitális alapú szolgáltatói) világ termékeinek haszonélvezői-elszenvedői és vagyunk kiszolgálói. Az elmúlt két évszázad során belénk ivódott, hogy minden tevékenységnek az értelmét, hasznosságát kell keresnünk. Bármi megteszi, ha hasznos. Legyen minden mérhető, összehasonlítható. Akkor van értelme az életnek, ha minden klappol, mint egy USB-csatlakozó és a világ másik végén gyártott USB-dugó. Gondoljunk csak bele, hogy az esztétikum miként válik az iroda falai között "vonzó munkahelyi környezetté", a szabad gondolat "kreativitássá", a kedvesség, a jószándék "kohéziót erősítő kötőanyaggá"!

Max Weber (1995) A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című könyvének a végtelenségig leegyszerűsített üzenete az, hogy a kapitalizmus megszületése igényt teremtett egy új, a katolikushoz képest újszerű vallás létrejöttéhez. A protestáns etika elismeri az egyéni teljesítményt, hisz a földi élet során elérhető boldogulásban, méghozzá a kemény munka, a hasznosan eltöltött élet nyomán. Ugyanakkor minden olyan dolog, melynek nincsen közvetlen megfogható haszna elnyerheti a felesleges címkét, ahogyan azt Szabó Magda (2016) kiválóan ábrázolja Freskó című regényében, melynek egyik főszereplője Apa, a kisvárosi protestáns lelkész: ”a hétköznapi tányér nem is jó, csak a parádés? Janka motyogott valami érthetetlent, amiből csak az Árva hallott annyit, hogy Nagymama« meg hogy »Mamácska«, Apa ilyenkor már sose figyelt, nem érdekelte, hogy mit válaszolnak neki. Gyűlölte a rózsás porcelánt, arany szegélyével, frivol színeivel, nem illett az asztalukra.”

Jó dolog ébernek maradni és kilátni abból a keretrendszerből, hogy mindent a hasznossága alapján ítéljünk meg. Gazdagabbá, teljesebbé válik az életünk, ha nem keressük folyamatosan a gazdagságot, a teljességet, mert azok jó dolgok, hanem néha pusztán csak úgy élünk, vagyunk. Hasznos lehet!

Hivatkozott irodalom
Leonard Mlodinow (2014): A tudattalan. Akkor Kiadó, Budapest.
Szabó Magda (2016) Freskó. Jaffa Kiadó, Budapest.
Max Weber (1995, 1904) A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Cserépfalvi Kiadó, Budapest.

Ligeti György PhD (szervezetfejlesztő)
A fenti írás a szerző most megjelenő Droidok? című könyvén alapszik.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk