Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Dunavecsén, a program ünnepélyes megnyitóján elmondta: a kormány által 110 millió forintos forrásból meghirdetett "Kollégium Plusz" elnevezésű program célja, hogy megelőzzék a szegény családban élő gyermekek és a tartós rászorultságban élők lemorzsolódását a köznevelési intézményekből, továbbá segítsék a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javítását - írja az MTI.

A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére, valamint a kollégiumi körülmények között megvalósuló gyermekjóléti prevenciós projektek támogatására szolgáló programot három évre, felzárkózási, megelőzési céllal hirdette meg a kormány. A felzárkózást elősegítő projekt keretében hat kollégiumban évente várhatóan 180-200 gyermek vesz részt.

Az Emmi kiemelte: valamennyi gyermek magában hordozza azokat az adottságokat, amelyek fejlesztésével és megfelelő segítséggel képes jól teljesíteni az iskolában, nevelési hátrányait képes ledolgozni és megtalálni helyét előbb a szűkebb, majd a tágabb társadalomban, a munka világában.

"A program által igazi életkezdési esélyt kapnak a gyermekek és így lehetőség nyílik arra, hogy a nyomor, a gyermekszegénység ne terjedjen tovább generációról generációra" - fogalmaztak a közleményben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk