Megjelent: 6 éve

Az apák vigyék munkahelyükre a szünet első napján gyermeküket

A Férfiak Klubja kezdeményezi, hogy az apák napját követő hétfőn, amely a tanítási szünet első napja, az apák magukkal vihessék gyermeküket a munkahelyükre - írja az MTI.

A Vállvetve apával elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a gyerekek megismerhessék édesapjuk munkáját, lássák őket hozzáértőn végezni feladataikat, bepillanthassanak "titkos életükbe".

Bedő Imre elmondta: a férfiak általában több időt töltenek a munkahelyükön, mint a nők, és ilyenkor a család számára láthatatlanok. A program célja, hogy a gyermekek láthassák, "kik vagyunk, amikor nem vagyunk".

Kitért arra: a szabadidős közös programok mellett a munkahelyi együttlét újfajta kapcsolatot teremt a szülő és gyermeke között. Az apa és a gyermek kölcsönösen büszke lehet egymásra, és a munkaadó is megtapasztalhatja, hogy munkavállalói családban élnek.

Hozzátette: a programot idén kísérleti jelleggel hirdették meg, de ha pozitívak a visszajelzések, jövőre szélesebb körű kampányt indítanak.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint fontos, hogy legyenek az apaszerep fontosságát és felelősségét megmutató kezdeményezések. Elmondta: szeretnék támogatni a "döntés szabadságát", ezért nem egyfajta családmodellben, megélhetési struktúrában gondolkodnak. Mint mondta, a gyedet ma 142 ezren veszik igénybe, közülük 11 ezren férfiak.

Az apák családi szerepvállalását segíti az is, hogy öt napra emelték a szülés utáni pótszabadságot, amelyet az apák vehetnek igénybe.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk