kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Jubiláló kolléga megajándékozása, audit a gyárban - így zajlik a Conti-Tech HR vezetőjének egy napja

Ez alkalommal Vancsik Éva a Continental Csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Hungaria HR vezetője mutatja be egy átlagos, így aztán kellően sokrétű munkanapját. A munkanap egy rövid autózással indul, melyet a gyárban több megbeszélés követ. Mindemellett egy audit a termelésben és a jubiláló kollégák köszöntése is belefér a zsúfolt napba, ami egy lazító jógaórával ér véget.

Szegeden lakom, a munkahelyem pedig a szomszédos Makón, a ContiTech gyárában van. Reggel 6 óra körül a rádió ébresztőjére kelek és a nap elején általában elfogyasztok egy gyengébb kávét, hogy elinduljon a nap. Összekészítem dolgaimat a mai napra: bepakolom a laptop táskám, a határidő naplóm és mivel a mai napot jógaórával zárom, ezért a jógatáska is velem jön. Fél 8-kor már autóban vagyok, egy fél órás autózással 8-ra mindig beérek az irodába. Az úton fejben ráhangolódom a napra.

Ahogy beérek a céghez, elkészítem az egész napon át kitartó teámat. Ez amellett, hogy egészséges, praktikus is, hiszen így nem maradhat el a szükséges napi folyadék bevitel. Amint a tea kész van, körbemegyek a HR irodákban, mindenkinek beköszönök, egyúttal röviden átbeszéljük a nap legfontosabb teendőit. Visszatérve az asztalomhoz átnézem a naptári teendőket, minden napra átlagosan 2-3 meeting van beütemezve. A nap közben „felbukkanó” hirtelen ügyeket a megbeszélések közötti időben intézem el, úgy próbálom optimalizálni minden napomat, hogy a megbeszélések, és egyéb gyári ügyek mellett ezekkel a dolgokkal is foglalkozni tudjak.

Continental

A cégnél hiszünk a „nyitott ajtók elvében”, bárki szinte bármikor bejöhet hozzám - és a vezetőség többi tagjához is - ha olyan problémája, javaslata van, amit velünk szeretne megbeszélni. Ezzel a bizalommal egyébként élnek is a munkatársaink, amit nagyon jónak tartok.
Mivel én nem csupán a makói, hanem a váci gyáregységünk HR ügyeiért is felelek, minden második héten HR megbeszélést tartunk videokonferencia keretében, amin a makóiak mellett a váci kollégák is ott vannak. Ezeket a megbeszéléseket én fogom össze, természetesen mindenki hozzáteszi a saját területére vonatkozó feladatokat és az általa elképzelt megoldást, ütemezést. Ezen felül hetente 1 nap Vácra is elutazom, ahol szintén támogatom a telephely működését.

9 óra: Sokszor nem csak az irodában, de a termelésben is van dolgom. Új kezdeményezés nálunk az úgynevezett layered audit, melynek során a menedzsment tagjai hetente több alkalommal lemennek a termelő területekre és ellenőrzik azok tisztaságát, a munkalapok pontosságát, az eszközök állapotát, majd mindezeket pontozzák. Ma én voltam a soros, így egy órát töltöttem a szerelési területen kialakított új gyártócelláknál. Sokszor az is hasznos, ha valaki nem műszaki szemmel néz rá a területre, olykor észrevesz olyan jellegű hiányosságokat is, amit más nem. Ezért tartom én is jó ötletnek az ilyen auditokat, valamint azért is, hogy a vezetőknek is legyen ezáltal alkalmuk a dolgozókkal munkaállomásainkon is találkozni.

Continental


11 óra: Heti szinten menedzsment megbeszélések is vannak, ezekre mindig felkészültnek kell lennem az aktuális, mindenkit érintő HR témákból.

12 óra: Az ebédet a kollégákkal együtt szeretem elfogyasztani, közben próbálok kötetlenül beszélgetni nem céges dolgokról, bár ez nem mindig sikerül. Igyekszem odafigyelni az egészséges táplálkozásra, a hét első felében még kitart a „házikoszt”, az utolsó két-három napban pedig a kantin kínálatából választok. Az ebéd után már nem kávézom, inkább a reggel lefőzött teából kortyolgatok.

13 óra: A nap folyamán kapott e-maileket átnézem és igyekszem feldolgozni azokat. Napközben kevés olyan alkalom van, amikor nyugodtan tudok leveleket olvasni, legtöbbször ez a nap végére marad.

14 óra: Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a munkatársaink nagy többsége már évek, sőt évtizedek óta dolgozik nálunk. A 10 illetve 20 éve nálunk dolgozó, jubiláló kollégákat hagyományosan az év végi karácsonyi bálon köszöntjük, azonban az egyik legnehezebb munkaterületen, a kazánon 15 éve dolgozó kollégákat külön elismerésben szoktuk részesíteni. Az év során több alkalommal van olyan kolléga, akit köszönthetünk e jeles évforduló alkalmából. A mai napon egy kerékpárt adtunk át egyik dolgozónknak sokévi munkájának elismeréseképp.

Continental


15 óra: Az oktatási intézményekkel szoros kapcsolatot ápolunk, hiszen úgy gondolom, hogy a mai és előttünk álló munkaerő-piaci kihívásokat csak velük együtt lehet hosszú távon sikeresen megoldani. Több környékbeli szakiskolával elindultunk ezen az úton, szakmunkásképzőkkel, egyetemekkel az ösztöndíj szerződés irányába mozdultunk el. Ma kerül sor egy együttműködési megállapodás megkötésére a szegedi szakképzési centrummal, és a Déri Miksa Szakgimnázium és Szakközépiskolával: A megállapodás célja, hogy a különféle lehetőségeinkkel (gyárlátogatások, iskolai előadások, interaktív osztályfőnöki órák, ösztöndíjprogram, duális képzés) megszólíthassuk a dél alföldi régióban élő fiatalokat. Szegeden a szakközépiskola egy börzét is szervezett az érdeklődő diákoknak a mai napra, melyre természetesen mi is kivonultunk, szóróanyagainkkal, termékeinkkel és igyekeztünk bemutatni a tanulóknak cégünket, megmutatni nekik mely lehetőségeket tudja kínálni számukra a Conti a jövőben.

17:20: A munkanap lassan véget ér, ezúttal kivételesen már Szegeden ülök autóba és indulok hazafelé - pontosabban jóga órára. Úgy vélem, hogy ha az ember rendszeresen mozog, sportol, az nagyban segíti, hogy a munkahelyen és otthon is helytállhasson. Ennek szellemében hetente több alkalommal is jógázom.

Continental

A délutáni autóút sem telik eseménytelenül, ilyenkor még elintézem azokat a telefonokat, amelyekre napközben esetleg nem jutott időm. Ezután pedig próbálok kikapcsolni, hogy a munkahelyi ügyeket fejben se vigyem haza magammal. Gyermekeim már kirepültek otthonról, de a napi kapcsolatot a modern kor adta lehetőségeivel élve sykpe és telefon segítségével tartom. A legjobb estéim közé az tartozik, amikor a kis unokám gyermeki csacsogásával elmeséli az aznapi iskolai történéseket, vagy közösen tervezzük a vidám és laza közös hétvégi programunkat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk