kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A szabadság alatt is dolgozunk

Egy magyar utasokat vizsgáló felmérésből az derült ki, hogy munkamániások vagyunk, nyaralás közben is megnézzük munkahelyi emailjeinket, a munka miatt inkább többször és rövidebb időszakokra megyünk szabadságra - írja a nyugat.hu.

A szallas.hu készített egy felmérést arról, hogy utazóközönségük hogyan tér vissza munkahelyére a nyaralás után. Ebből többek között az derült ki, hogy a válaszadók egyharmadának nehézséget okoz visszarázódni a munkába. Tízből egy ember megy hamarabb a szabadság utáni első munkanapon - írják.

Tízből egy munkavállalónak egy hétnél is több kell ahhoz, hogy visszarázódjon a munkába. A munkavállalók több mint kétharmada előre elvégzi munkáját, feladatot nem hagy másra a távollétében.

A válaszadók több mint fele ránéz munkahelyi levelezésére nyaralás alatt. A munkavállalók 58 százalékánál volt már arra példa, hogy főnöke, ügyfele vagy üzleti partnere kereste őt telefonon vagy e-mailben a szabadsága alatt.

A legtöbben a legalább kéthetes nyaralást tartanák kielégítőnek, a többség még mindig inkább többször, de rövidebb időre utazik. Minden második munkavállaló idegeit előre borzolják munkahelyi teendői már a szabadság utolsó napjain, és mindössze a válaszadók egyharmada tudja kizárni teljesen, mi vár rá, ha visszatér.

Tízből egy megkérdezett nem is vett ki szabadságot a nyáron, és csaknem ugyanennyien 5 munkanapnál is kevesebb időre hagyták el munkahelyüket. A leggyakrabban 10-14 napot (28,6%) vagy 5-9 napot (27,8%) vettünk ki, de szép számmal akadtak, akik 15 munkanapnál is hosszabb ideig voltak távol (25%). A számokat árnyalja, hogy ezek a szabadságok jellemzően elaprózódtak: a nyaralni indulók közel kétharmada több alkalomra elosztva vette ki a szabadnapokat, és nagyjából ugyanennyien szabadságukat nem végig üdüléssel töltötték.

Fotó: Pixabay
nyugat.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk