Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Állásajánlatok igényeseknek - második rész

Köztudott, hogy a legmagasabb béreket pedig a nagyvállalatok vezetői, igazgatótanácsok tagjai kapják. Ám már vannak olyan speciális munkakörök is amelyekben az átlagosakhoz képest "csillagászati" fizetést ígérnek. Íme, néhány extrán fizetett munkahely ezek közül!

Okos-kocsi szerelő. A jövő évtized intelligens autóiba ma még csak kísérleti stádiumban lévő, a vezetést nagyon megkönnyítő készülékeket kell majd szerelni. Ilyen például a lassan kiépülő európai Galileo-GPS, azaz helyzet-meghatározó, az összeütközésekre figyelmeztető és azokat megakadályozó radar-fék kombináció, és az autópályákba épített tájékoztató-kommunikációs hálózat információit folyamatosan közvetítő berendezés.
Az ehhez értő szakembereket keresi a Honda, amely elvárja, hogy a jelentkezőnek gyakorlata legyen a máris használatos legkorszerűbb gépjármű-berendezések szerelésében és ismerje a különféle, vezető nélkül is automatikusan közlekedő járműveket. Ezek évente versenyeznek a Mojave-sivatag 210 kilométeres próbaterepén. Legyen ismerete a nem szénhidrogén alapú üzemanyagokkal közlekedő jármű-motorok szerelésében is.
Mivel ez a munka nem fehérgalléros, hanem jórészt fizikai, a bért már nem évekre, hanem órákra szabják meg 75 dollárban, vagyis mintegy 13.500 forintban. Ez ugyanis a szakszervezeti felső határ. Ám, ha a pályázó már végzett, vagy tanul a főiskolán, órabére feljebb emelhető.
Robotikus. A nagy amerikai Dynamics Corporation robotokat gyártó vállalat tervező-mérnököket keres a máris felmérhető igényeket kielégítő robotok tervezéséhez. Az új robotoknak a takarítást, a biztonsági szolgálatokat, illetve a cselédlányi, vagy a titkári feladatokat kell majd - a humán munkaerőnél jobban és olcsóbban - ellátnia. Az ajánlkozótól elektronikai és gépészmérnöki képzettsége mellett elsősorban azt várják el, hogy szívesen dolgozzon csapatban. Legyen humora és képes legyen ötletes, változatos elképzelések felvetésére is.
Feladata, hogy az emberi munkaerőt mindenben - alakban, hangban, mozgásban - is minél jobban megközelítő robotot tervezzen, amely legyenek mentes a humán munkaerő hibáitól. Azaz ne feleseljen, ne legyen lusta és ne ejtse el a tányérokat. Nem árt, ha a "szolgálatait" könnyen át lehet alakítani katonai teendők végzésére is. A robotikus-mérnök sokoldalú feladatait eredményesen végzők bére a sikeres próbaidő után elérheti az évi 200.000 amerikai dollárt is, és természetesen saját szolgálatára a vállalattól ingyen robotokat kaphat.
Karbantartó a Holdon. Az űrkutatás folytatásához hamarosan tranzit-állásokat kell felállítani a Holdunkon. A távolabbi égitestekhez indítandó űrjárművek üzemanyag-feltöltő és kilövő- állomása, anyagraktára, személyzet-cserélő bázisa logikus helye a "szomszédságunkban" keringő Hold. A NASA máris keresi az ott 2017-től majd féléves váltásokban dolgozó karbantartókat. Tőlük természetesen elvárják a jelenlegi, űrrepülő alkalmassági jogosítványt, némi űrszerelési gyakorlatot, valamint a munkához szükséges szakágak felsőfokú mérnöki diplomáit is. Az ajánlott órabér 105 dollár, amivel kapcsolatban tréfálkozva megemlítik, hogy a súlytalanságban majd kevésbé fáradnak el, de ha a Hold túlsó, állandóan napfényben fürdő oldalán dolgoznak, akkor nem számíthatnak éjszakai pótlékra.
Keresnek még jól fizetett, a vezetékes, on-line rendszereket minél többféle tevékenységre kifejlesztő mérnököket, terhes tanácsadó-gondozó pszichiáter plusz szülész orvosokat, főnővéreket, de szuper-képességű VIP-testőröket is, igen jó pénzért.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk