Megjelent: 7 éve

Állásinterjú kérdések és rájuk adható válaszok

Az interjú lényege önmaga bemutatása oly módon, hogy meggyőzze a lehetséges munkaadót: ön a legalkalmasabb jelentkező a feladatok ellátására. Az alábbiakban útmutatót talál a két leggyakrabban előforduló kérdéstípushoz és példaképpen két, általában nehézséget jelentő konkrét kérdés megválaszolásához.

images

A strukturált viselkedésalapú kérdések

Egy profi interjúvezetőnél ma már a viselkedésalapú (másnéven kompetenciaalapú) kérdések teszik ki a kérdések döntő többségét, így az interjúra szánt idő nagyobb részét is. A viselkedésalapú kérdésekkel múltbeli helyzetekre, viselkedésekre és eredmények bemutatására kérik a jelentkezőket. A válaszokból, egyedi történetekből pedig sokrétű következtetéseket vonnak le. Például a jelentkező készségeire (melyek viselkedésformákon alapulnak), hozzáállására, eredményeire, gondolkodásmódjára és a személyiségbeli jellemvonásaira vonatkozóan.

„…ezek a kérdések következetes és megbízható alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy az egyszerűen jó jelöltek közül ki tudjuk szűrni az igazán kiválókat, mert a kiválóaknak sokkal, de sokkal jobb példáik lesznek, és a tetteiket is jobban meg fogják indokolni. Világosan látszik majd a kiválók és átlagosak közötti különbség.”

A fenti idézetet a Google HR-vezetőjének, Laszlo Bocknak a Google-titok c. könyvéből kölcsönöztem. Valóban, ezekkel a kérdésekkel a tapasztalatok melyére lehet ásni, és könnyen meg lehet győződni azok igaz voltáról is. Ahhoz, hogy az interjún a lehető legjobbat hozza ki magából, alaposan át kell gondolnia a tapasztalatait, hogy megtalálja a saját, legjobb példáit.


Viselkedésalapú kérdésekre adandó válaszok modellje



A viselkedésalapú kérdésekre adandó válaszoknak van egy egyszerű modellje, amit érdemes követni:


  • Először írja le a helyzetet vagy problémát (HELYZETLEÍRÁS)
  • Aztán mondja el, miként viselkedett, mit tett az adott helyzetben (VISELKEDÉS)
  • Végül írja le, mi történt (EREDMÉNY).



Nem feltétlenül ebben a sorrendben kell beszélni erről a három dologról. Legjobb, ha arról a részről beszél először, ami az interjúvezetőt leginkább érdekli. Például ha az eredményei felől érdeklődik, akkor indítson azzal, és azt követően fejtse ki, milyen alaphelyzetből és milyen cselekedeteken keresztül jutott el odáig. Ez már egy előrehaladottabb stratégia, de ha nem biztos benne, hogy az interjúvezető mit akar hallani, akkor kövesse a fent bemutatott sorrendet.


Hogyan válaszoljunk a viselkedésalapú kérdésekre?



Nézzünk egy gyakran előforduló kérdést, amivel a konfliktuskezelés témakörét szoktuk körbejárni:

“Beszéljen nekem az elmúlt egy évben felmerült legsúlyosabb nézeteltérésről, amely ön és valamely
munkatársa, beosztottja vagy főnöke között alakult ki.”


Helyzet: Miként mutatkozott meg az önök közt lévő feszültség vagy indulat (ha volt ilyen)?

Viselkedés: Mit tett annak érdekében, hogy megértse partnere szempontját? Milyen közös alapot találtak nézőpontjaik egyeztetésére? Végül hogyan oldották meg a konfliktust?
Eredmény: Milyen a kapcsolata most a másik féllel?

Tipp: Azt kell megmutatnia, hogy felismeri a munkája során felmerülő nézeteltéréseket. Nem hátrál meg a
konfliktusok elől, lehetőségként tekint rájuk, és képes a vitákat konstruktívan és méltányosan elrendezni.

A helyzetet előadhatja párbeszédes formájában is, azaz mit mondott ön, mit mondott a partnere, ön arra hogyan reagált… A lényeg, hogy mindezt nagyon röviden tegye.

Ez a típusú kérdés olyan formában is felmerülhet, hogy arra kérik, olyan esetről beszéljen, amikor nem sikerült megoldania egy konfliktust. Tehát egy kudarcot vallott verzióra is készüljön. A konfliktusos helyzetek megoldásának kulcsa, hogy minél jobban meg kell ismerni a másik ember nézőpontját,
szükségletét.


Mintaválasz konfliktus kezelésére vonatkozóan



Keressen olyan tipikus eseteket, amikor előfordul, hogy nézőpontkülönbség alakult ki önök között, és válasszon ki egyet, amikor nagyon hitt a saját meglátásában, és képes volt kiállni önmagáért. Vagy választhat egy látszólag negatív példaként induló esetet, ami jól végződik. Ha az interjúvezető talál az ön történetében számára elegendő értékes, használható információt, akkor más témára vált.

„Legutóbb egy algoritmussal kapcsolatban merült fel nézeteltérés. A témával ezt megelőzően már sokat foglalkoztunk a csapatommal, akikkel végül közösen kialakítottunk egy álláspontot. Főnökömnek fenntartásai voltak, és számos kérdést tett fel. Megbeszéltük az összes felvetését, hátha rávilágít olyan aspektusra, amire nem gondoltunk. Mivel új szempontokat ő sem tudott felhozni, és az én érveim erősebbeknek bizonyultak, maradtunk az eredeti álláspontnál.”

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Állásinterjú kérdések és rájuk adható válaszok
2. oldal - Gyakran előforduló nem strukturált állásinterjúkérdések
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk

Veszély vagy potenciál a túlképzett pályázó? Így látja a fejvadász

Sok jelölt panaszkodik arról, hogy bár ő szívesen kötne kompromisszumot az elhelyezkedése érdekében, de pályázata süket fülekre talál, ha... Teljes cikk