Megjelent: 6 éve

Nyertes hazai felelős foglalkoztatói gyakorlatok

A tavalyi év Felelős Foglalkoztatója díj egyik nyertese az E.ON Hungária Zrt., akinek „stratégiájában alapvető szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás és a munkavállalók egészségének megőrzése, szellemi- és fizikai jólétének támogatása”. Az OFA Nonprofit Kft. által meghirdetett „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat célja idén is ennek a hozzáállásnak a megerősítése: a bátorítás; ösztönzés; inspiráció; a munkáltatók támogatása a jó gyakorlatok bemutatásán keresztül.

A tavalyi év bebizonyította: nem kell messzire menni, hogy valóban felelős munkáltatói hozzáállásokkal találkozhassunk. Az elmúlt hetekben különböző fórumokon, több szemszögből jártuk körbe, mire is gondolunk felelős foglalkoztatás alatt. Elképzeléseink szerint felelős foglalkoztatónak lenni egy szemlélet, ami a szervezeti élet és az emberi-erőforrás gazdálkodás bármely területén felütheti a fejét és pozitív vírusként fertőzhet meg másokat. Most egy élő példával szeretnénk bemutatni, hogy itthon is vannak olyan törekvések, amelyek a munkavállalót központi tényezőként kezelve, a hosszú távú fenntarthatóságot segítik elő.

Az E.ON Hungária Zrt., több jó példát is mutat arra, hogy közel 5000 főt foglalkoztatva is lehet tudatos emberi erőforrás gazdálkodással időt és figyelmet szánni a kollégákra.



A gyakorlatban mit jelent ez?

Tavalyi nyertesünk szerint a munkáltatói felelős hozzáállás ott kezdődik, hogy a jogszabályi minimum betartását alapelvárásként kell kezeli. A felelős foglalkozatás magasabb szintjét képviseli az E.ON, mert a cég igyekszik programjai kialakításakor a munkavállalók szükségleteire és igényeire reagálni, bevonva őket, alapozva az alulról érkező kezdeményezésekre. Ebben nagy szerepe van például az E.ON Hungária társaságainál működő Üzemi Tanácsoknak, valamint az őket koordináló Központi Üzemi Tanácsnak szorosan együttműködve a munkavállalói érdekképviseletekkel. Felelős foglalkoztatói programjának fókuszban az egészségmegőrzés, valamint kiépített szociális és jóléti rendszer volt.

A cég számára fontos a munkavállalók egészségének megőrzése. Elsődlegesen preventív jelleggel, akár a sportolás előmozdításával, akár a rekreációs üdülési lehetőségekkel vagy szűrésekkel támogatják a munkavállalók fizikális jóllétét. Ott ahol már egészségi állapotban romlás következett be, a betegségből visszatérő kollégák rehabilitációját segítik, anyagai terheit igyekeznek csökkenteni. Szociális juttatási csomagjuk kialakításánál szempont volt, hogy egyedi élethelyzetekre is reagálni tudjanak.

Vajon miért esett a független szakmai zsűri választása épp az E.ON Hungária Zrt.-re? Mit tanulhatunk ebből a felelős foglalkoztatói jó gyakorlatból mindannyian szervezeti mérettől és lehetőségektől függetlenül?

Ahogy megismertük az E.ON pályázatát és jó gyakorlatát benyomásaink szerint, sikerük többek között a következőkön alapulhat:

• Tudatos hozzáállás, komplex szemlélet: „Mindenki energiája számít!”a piaci érdekek mellett, a többi szereplő, vagyis a környezet és a munkavállalók igényeit összegzik, azokhoz rugalmasan alkalmazkodnak a fenntarthatóság érdekében.
• Figyel az egyénre: Jól kiépített, komplex rendszert működtetnek, melyben az egyéni érdekek és élethelyzetek sem vesznek el.
• Fokozatosság elve: A hosszú távú fenntarthatóság jegyében hisznek, abban, hogy az alapokat meg kell teremteni a fejlődés előtt.
• Reflektív, kommunikáló: Épít a visszajelzésre, érdekképviseletek, érdekegyeztetések fontosságára.

A fenti szempontok figyelembevétele nem szervezeti méret vagy büdzsé kérdése. Úgy gondoljuk, hogy a legapróbb gesztus is az elköteleződés lehet.

Ha úgy érzi, Ön is példát mutat hozzáállásával, kérjük, ossza meg velünk jó gyakorlatát, pályázzon „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címre!

Pályázati határidő: 2017. október 6. éjfél

Ünnepélyes díjátadó keretében kerülnek kihirdetésre a nyertesek 2017. november 2-án a Várkert Bazárban.

További részletekért és pályázati feltételekért kérjük, látogasson el az http://ofa.hu/hu/felelos-foglalkoztatoweboldalra, vagy kérjen információt a [email protected] email címen.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk

Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt

Egyre növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik azért váltanak munkahelyet, mert nem értenek egyet az aktuális vállalat környezetvédelmi... Teljes cikk