kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Nyilatkozni kell a béren kívüli juttatásokról

Az összes idei béren kívüli juttatás, ami egyes meghatározott juttatásként 49,56% közteherrel adózna, 2017-ben korlátozás nélkül adható lenne majd ilyen adóval. Fontos, hogy az új javaslat csak az értékhatárokra vonatkozik. A juttatások megvalósításához szükséges nyilatkozatokra 2017-ben is szükség lesz a kedvező adózáshoz - írja Fata László cafeteriaszakértő.

images

A friss adótörvény módosító javaslat szerint az összes idei béren kívüli juttatás, ami egyes meghatározott juttatásként 49,56% közteherrel adózna, 2017-ben korlátozás nélkül adható lenne majd ilyen adóval.

Így többek közt az Erzsébet-utalvány, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkezés, vállalati üdültetés, iskolarendszerű képzés stb. mellett az önkéntes nyugdíjpénztárba és egészségpénztárba is korlátlanul fizethetne a munkáltató 49,56% adóval.

Többen ezt úgy értelmezték, hogy minden szükséges "korlátozás" megszűnik az adó emelkedésével, azonban az új javaslat csak az értékhatárokra vonatkozik. A juttatások megvalósításához szükséges nyilatkozatokra 2017-ben is szükség lesz a kedvező adózáshoz.

Így az iskolakezdési támogatás akkor lehet egyes meghatározott juttatás értékhatár nélkül, ha a tanévkezdést megelőző 60. naptól az év végéig adjuk, és a munkavállaló nyilatkozik arról, hogy ő családi pótlékra jogosult szülő vagy ilyen szülőnek vele egy háztartásban élő házastársa. Emellett azt is szükséges igazolnunk a nyilatkozattal, hogy a gyermek iskolaévet kezd.

A pénztárak esetén pedig a kedvező 50% körüli adózás feltétele, hogy a dolgozó nyilatkozzon, hogy más juttatótól az adott hónapban nem kap ilyet, hiszen 2017-ben is csak egy munkáltató biztosítja ezt kedvező adózással egy adott hónapon belül.

Fata László cafeteriaszakértő, Cafeteriatrend

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk