kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Milyen a jó álláshirdetés?

Álláshirdetést összeállítani látszólag könnyű feladat: csak el kell nevezni a munkakört, egy-két sort kell írni a hirdető cégről, fel kell sorolni az elvárásokat és az ellátandó feladatokat és már kész is - gondolják sokan teljesen tévesen. Vannak cégek, akik legalább veszik a fáradtságot, és kiegészítik a hirdetést az „Amit nyújtani tudunk” résszel, de az eredmény még így sem az igazi.

images

images

Ahogy az elnevezés is mutatja: egy álláshirdetés maga is marketing eszköz, ezért előre meg kell tervezni, időt és figyelmet kell fordítani az összeállítására, nem szabad összecsapni és rutinból letudni - már ha fontos a vezető számára, hogy milyen jelentkezők érkeznek a meghirdetett pozícióra.

Általában az, hogy mi a jó, vagy rossz elég szubjektív. Mindenki számára más és más a jó, a megfelelő. Álláshirdetés esetén a helyzet némiképp más, ugyanis én azt a hirdetést tekintem jónak, mely eléri a célját, vagyis képes megszólítani és cselekvésre (jelentkezésre) bírni egy-egy terület szakértőit.

De akkor mire is van szükség ahhoz, hogy álláshirdetésünk elérje a célját? Gondolatébresztő gyanánt álljon itt néhány tanács, amit érdemes megfogadnod, vagy legalábbis elgondolkodnod rajta:

 

1. Alaposan gondold végig, hogy kit keresel pontosan

 


Ha te sem vagy tisztában azzal, hogy kit keresel, akkor hogyan várod, hogy az adott szakterület legjobbjai jelentkezzenek hozzád? Ráadásul, ha nem tudod még csak nagyjából sem, hogy az adott területen milyen emberek dolgoznak (mi fontos számukra és mi nem, milyen nyelvezettel kommunikálnak, stb.), akkor nem is tudsz nekik szóló álláshirdetést összeállítani.

 

 

 

 

2. A hirdetés a jelölteknek szóljon!

 


Az álláshirdetés nem egy öncélú dolog. Ahogy egy cég a termékei hirdetésénél igyekszik megtalálni a kulcs- és hívószavakat, bemutatni, hogy miért lesz terméke / szolgáltatása érték a vásárló számára, úgy kell neked is összeállítanod az álláshirdetésedet. Ismét felhívom a figyelmedet arra, hogy lehetőség szerint a hirdetést olyan nyelvezettel fogalmazd meg, ami illeszkedik az adott területen tevékenykedők stílusához.

 

 

 

 

 

 

3. Ne feledd: az álláshirdetés nem egyezik meg a munkaköri leírással!

 


Az álláshirdetésnek figyelemfelkeltőnek, informatívnak, és amennyire csak lehet érdekesnek kell lennie. Ne feledd: fő célja, hogy cselekvésre, vagyis jelentkezésre buzdítsa a jó jelölteket.

 

 

 

 

 

 

4. Csak valós információkat írj a cégedről / a betöltendő munkakörről!

 


Ez lehet, hogy evidensnek tűnik, azonban láttam olyan helyzetet, amikor kiderült, a toborzás során a cég az ellátandó feladatokat, valamint a cég működését túlságosan „kiszínezte”, majd a felvett kolléga 2-3 hét után ott is hagyta a céget, mert nem azt kapta, amit ígértek neki. Így az egész kiválasztás felesleges idő- és pénzkidobás volt.

 

 

 

 

 

 

5. A hirdetésben megfogalmazott elvárások legyenek reálisak és valóban fontosak!

 


Pl. Ne várj el egy adminisztrátortól kiváló kommunikációs készséget, ha egy szobában egymaga végzi a feladatokat és egész nap csak adatokat visz fel egy táblázatba, mert ez az ő esetében nem releváns.

 

 

 

 

 

 

6. Céged bemutatását tedd érdekessé, vonzóvá!

 


Tedd fel a kérdést magadnak: Miért vagyok / lehetek vonzó munkahely? Mutasd meg a cég értékeit, hogy tényleg azok jelentkezzenek, akik azokat magukénak vallják. Mutasd be a lehetőségeket, amiket kínálni tudtok. Igyekezz olyan hirdetést megfogalmazni, ami a Te érdeklődésedet is felkeltené.

 

 

 

 

 

 

7. Próbáld meg a hirdetésen keresztül a szervezeti kultúrát is érzékeltetni!

 


Ha laza, tegeződő a közeg, akkor nyugodtan lehet az álláshirdetés szövege is ennek megfelelő.

 

 

 

 

 

 

8. Fogalmazz konkrétan és egyedien!

 


Ne gondold, hogy az olyan kifejezésekkel, mint „versenyképes juttatás”, „önálló munkavégzés” vagy „változatos munkakör”, „támogató vezetés” nagy hatást tudsz elérni. Jóformán ezeket a kifejezéseket minden cég beleírja az álláshirdetéseibe. Ha támogató vezetési kultúra van nálatok, akkor írd azt, hogy ez miben és hogyan nyilvánul meg. Így sokkal hihetőbbé, hitelesebbé válik.

Ahogy a fentiekből is látszik, nem könnyű egy valóban vonzó, a célját elérő álláshirdetést összeállítani. A toborzás sikerességén sokat javít, ha tudatosan, a fenti szempontokat (is) figyelembe véve, kellő figyelmet és időt rászánva írod meg az álláshirdetést. Ha végképp nem boldogulsz, és bizonytalan vagy azt illetően, hogy milyen megfogalmazás, milyen hívószavak lennének eredményesek, érdemes szakemberhez fordulni.

Száz Géza
hr folyamat tanácsadó
A szerző HR Blogja

 

 

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk

Én is oké, te is oké, ők nem oké

Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon. Teljes cikk