Megjelent: 7 éve

Orbán: hatéves tervet készítettek a munkaadóknak

Sikeresnek nevezte a magyar gazdasági modellt, a munkaalapú gazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc műsorának adott interjúban. Azt mondta, azért emelkedhet nagy mértékben a minimálbér és csökkenhet a társasági adó. A nemzetgazdasági miniszter "kapott mozgásteret" a munkaadókkal folytatott tárgyalásokra - írja az MTI.

images

"Ezek az intézkedések most azért jöhettek létre, mert a munkát elvégeztük. A magyar gazdasági modell, a munkaalapú gazdaság sikeres. Mi mindig is hittünk benne, most a külvilág is elismeri" - mondta a kormányfő a korábban rögzített, hétfő reggel sugárzott, gazdasági kérdéseket érintő interjúban.

Közölte: most jön a következő szakasz, egy hatéves gazdasági tervről tárgyal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadókkal és a munkavállalókkal.

A tervezett minimálbér-emelést a miniszterelnök elérhetőnek tartja. Rámutatott ugyanakkor, hogy "a vállalkozókkal vannak gondjaink" az ügyben, de a következő napokban szeretnének megegyezni velük. A nemzetgazdasági miniszter "kapott mozgásteret" a tárgyalásokra - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a vállalkozóknak igazuk van abban, hogy a kifizetett bért túl nagy adó terheli, és ezért követelik annak csökkentését. Az arányok a kérdésesek, de Varga Mihály a munkabéreket terhelő adók hatéves csökkentési programjára tett javaslatot a munkaadóknak - erősítette meg, hozzáfűzve, hogy a magyar vállalkozók még soha nem kaptak ilyen ajánlatot az elmúlt 30 évben.

Megjegyezte, hogy ha a vállalkozóknak kisebb az adójuk - márpedig a munkabért terhelő adók csökkenni fognak -, akkor magasabb fizetéseket adhatnak.

Kitért arra is, hogy ha meg tudnak állapodni a vállalkozókkal egy magasabb minimálbér-emelésben, akkor az emelkedő bérek és az annak következtében magasabb infláció lehetőséget ad majd magasabb nyugdíjemelésre.

A kormányfő úgy fogalmazott: a bértárgyalások sikere esetén a most tervezett 0,9 százalékos helyett - amely érthető módon bántja a nyugdíjasokat - az ideivel megegyező mértékű, vagyis 1,6 százalékos nyugdíjemelés lehet jövőre. Emlékeztetett arra, hogy kormánya megtartotta ígéretét, megőrizte, sőt növelte a nyugdíjak vásárlóértékét az elmúlt években.

A következő évekre tervezett 40 százalékos reálbér-emelkedést firtató kérdésre a miniszterelnök úgy reagált: "kiinduló számnak ezeket el tudom fogadni, és ha ezt végre tudjuk hajtani, az szép siker lesz", de "még, még, még följebb" kell nyomni.

A társasági nyereségadó csökkentéséről Orbán Viktor kijelentette: minden magyar vállalkozónak előnyös lesz az egy számjegyű, 9 százalékos adónem. A kormány a régió legjobb vállalkozói világát akarja létrehozni Magyarországon - hangsúlyozta.

A csökkentéstől a kormányfő azt várja, hogy nőni fognak a Magyarországra érkező befektetések, valamint azt is, hogy mindenki "nyugodtan bevallhatja" majd, mije van.

Ha jól csinálják az adócsökkentéseket - mondta -, akkor a gazdasági teljesítmény nő, és kisebb adókulcsok mellett is meglesznek az állam bevételei, mert nagyobb lesz a gazdasági aktivitás.

"Nem mondok le arról a célról, hogy kisebb adókkal színvonalasabb sport, kultúra teremthető ebben az országban, mert kisebb adókból is több pénz érkezhet be" - válaszolta a tao-pénzek sorsát firtató kérdésre. A kultúra és a sport ügye felívelő pályán halad, és ott is marad - mondta.

A helyi iparűzési adóval kapcsolatban közölte, ehhez az adónemhez nem nyúlnak, mert akkor az önkormányzatok bevételei megszűnnek.

Orbán Viktor ismét kifejtette azt is, hogy a külföldön dolgozó magyarok ügyéről ő nem "jajgatva" beszél, éppen ellenkezőleg, lehetőséget lát benne. Szerinte arra kell felkészülni, hogy a következő időszakban "a mi embereink is jönnek, mennek, mikor hol látnak lehetőséget", és nem javasolja, hogy az állam korlátozza őket ebben.

elidézte, 2010-ben Magyarország a görögnél rosszabb gazdasági helyzetben volt, és nem voltak világos alapjai a magyar gazdaságnak. Ezért "ökölszabályokat" kellett kijelölni - folytatta -, "az IMF-et haza kellett küldeni, a saját lábunkra kellett állni", és ki kellett mondani, hogy "nem akarunk segélyen élni". Ezért segélyalapú helyett munkaalapú gazdaságpolitikát vezetett be a kormány, így ma már a 2010-es 1,8 millióval szemben 4,3 millió adófizető, munkaerő-felesleg helyett pedig munkaerőhiány van, "közel vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz" - mondta.

Szerinte a 20. század "kudarcra és pesszimizmusra iskolázta" a magyarokat, ezért derűs életszemléletű, bizakodó, nagy célokat kitűző emberek kellenek a kormányrúdhoz. Kiemelte: még sok-sok sikeres év kell a gazdaságban. Azt is mondta, úgy kell adni bért, nyugdíjat, szociális támogatást, hogy "közben ne fogyjon el, mindig újratermelődjön".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk