kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Az LMP szerint igazságosabbá kell tenni a nyugdíjprémiumot

Az LMP igazságosabbá tenné a nyugdíjprémiumot, hogy csökkentse az idős társadalmon belüli különbségeket, és hogy a gazdasági növekedés hasznából a nyugdíjasok is részesülhessenek - mondta Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes.

Az ellenzéki politikus kijelentette: a nyugdíjprémium nem igazságos, hiszen növeli a meglévő egyenlőtlenségeket. Azok ugyanis, akiknek kevesebb mint 80 ezer forint a járadéka, nem kapják meg a maximális 20 ezer forintos összeget. Szerinte mindenkinek azonos összeget kellene juttatni.

Hozzátette: az időseknek akkor is részesülniük kell a gazdasági növekedésből, ha az nem éri el az évi 3,5 százalékot. Szerinte félő, hogy ez jövőre megtörténik, amikor majd a nyugdíjasok nem számíthatnak prémiumra.

Szükségesnek ítélte azt is, hogy a nyugdíjprémium beépüljön a járadékba.

Schmuck Erzsébet szólt arról is: a legrászorultabbak esetében a nyugdíjminimumot 71 ezer forint fölé kellene emelni a jelenlegi 28 ezer 500 forintról.

Bírálta, hogy míg az unió országai átlagban a GDP-jük 12,8 százalékát fordítják a nyugdíjakra, addig Magyarországon jelenleg ez az érték 8,3 százalék, holott 2010-ben még 11,9 százalék volt.

Kijelentette: a magyar nyugdíjastársadalom az elmúlt tíz évben nem részesült a gazdasági növekedés hasznából, holott fogyasztói kosaruk is egyre drágább, hiszen a gyógyszerek vagy az élelmiszerek ára is jelentősen nőtt. A politikus azt kérte a kormánytól, hogy a nyugdíjas szervezetekkel konzultálva alakítsa át a nyugdíjemelés szabályait is.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk