kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem köthetőek röghöz az egyemetisták

Az alkotmánybírák döntése alapján nem léphet életbe a hallgatói szerződésekre vonatkozó kormányrendelet, módosítani kell a törvényt is. Az AB formai okokból semmisítette meg a rendeletet, de az indoklásban felhívta a figyelmet arra, hogy az alaptörvény nem tiltja ugyan a tandíj bevezetését, de figyelemmel kell lenni arra, hogy ne lehetetlenítsék a jó képességű diákokat, és ne korlátozzák a szabad mozgás jogát.


Alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény, hogy rendeletben határozza meg az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát - mondta ki az Alkotmánybíróság (AB). A testület keddi határozatában megsemmisítette a törvénynek azokat a fordulatait, amelyek a kormány felhatalmazásáról szólnak, illetve a hallgatói szerződésekről szóló januári kormányrendeletet is.


Az AB Szabó Máté, az alapvető jogok biztosának indítványa alapján vizsgálta, hogy a hallgatói megfelel-e az alaptörvénynek. Szabó indítványa szerint a rendeleti szabályozás olyan alapvető jogokat korlátoz, mint például a munka és a foglalkozás szabad megválasztását, illetve a felsőoktatásban való részvétel jogát. Az AB egyetértett azzal, hogy ezek alaptörvényben nevesített jogok, így csak törvényben lehetne szabályozni (MTI).


2012. július 4.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk