Megjelent: 7 éve

Nem is kell az eladó, ha önműködő lesz a bolt

Az áruházi munkák kétharmadát feleslegessé teszi az Amazon Go, vagyis az "önműködő üzlet", ahol nem az ember csak leveszi a terméket a polcról és kisétál. Persze közben az amazonos számlájáról levonják az áru ellenértékét.

Nem kell a pénztárnál sorban állni vagy lehúzogatni a vonalkódokat, automatikus érzékelők követik, hogy mit veszünk le a polcról, mit teszünk esetleg vissza, és végül mivel távozunk az üzletből. Ehhez mindössze a mobiltelefont (rajta az amazon fiókot) kell lehúzni az üzletbe belépéskor.

Elemzők szerint ez a rendszer, amit már tesztel az Amazon egyelőre saját alklamazottaival, kiváltja a kasszások, az árufeltöltők, raktárosok munkáját is, vagyis komoly munkanélküliséghez vezet majd, írja a Forbes. A lap által megkérdezett Erik Sherman szerint a következő 20 évben az amerikai munkahelyek 40%-a eltűnhet, 80 millió ember válhat huzamosabb ideig munkanélkülivé. Nem megoldás az alapjövedelem sem a számítások szerint, hiszen a munkahelyek elvesztésével az adóbevételek is csökkennének, és a jelenlegi bevételek több mint felét kellene odaadni a munka nélkül maradt embereknek.

A jövő év elején nyílik meg az üzlet. Ahol a virtuális bevásárlókocsink megtelik bevásárlás közben, de azonnal pakolhatunk a szatyrunkba, aminek az egyenértékét le is vonják a számlánkról. A cég 2012-ben kezdte el fejleszteni a technológiát, írja a USA Today.



Az üzlet komoly konkurenciát jelenthet majd a többi élelmiszerláncnak, ha elterjed. A sikerrel zárul a kísérlet, akkor a cég 2000 üzlet nyitását tervezi. Mint szakértők a Reutersnek elmondták, az üzletek legkevésbé hatékonyan működő része a sorban állás, így ennek kiküszöbölése nagy előnyt jelent, a vásárlók számára gyorsaságban és élményben - amit persze még meg kell majd szokni -, valamint a munkaerőköltség csökkentésében.

Forbes/USA Today/Reuters
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk