Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Segítené a fogyatékossággal élők foglalkoztatását az MSZP

Az MSZP kormányra kerülése esetére azt ígéri, állami megrendelésekkel támogatja majd a fogyatékossággal élőket foglalkoztató vállalkozásokat, növeli a foglalkoztatásbővítés anyagi forrásait és felülvizsgálja a területet érintő jogszabályokat - írja az MTI.

Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy május végén kérdést intézett Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes foglalkoztatók akár hatvan százalékkal is csökkenthetik a fogyatékossággal élő alkalmazottaik munkabérét, miután a múlt év végén a fogyatékossággal élők foglalkoztatását a munkarehabilitációs fejlesztő foglalkoztatás kategóriába sorolták át.

A jogszabályváltozás miatt viszont a munkaadók új szerződéseket kötöttek alkalmazottaikkal, amelyek alapján - ha nem kapnak elegendő megrendelést - csökkenthetik a munkaidőt és ezzel párhuzamosan a javadalmazás mértékét is - emelte ki.

Korózs Lajos bírálta, hogy a kormány a minimálbér emelésekor nem növelte a fogyatékossággal élők foglalkoztatásához kapcsolódó állami normatívát.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk