kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Új képességeket kell megtanulnunk, hogy eltudjuk végezni a munkánkat

A digitalizáció területén a magyar cégek egyelőre nem tartják a lépést versenytársaikkal. A magyar vállalkozások a tapasztalatot keresik, nem a képességeket, amikor új munkatársat vesznek fel- derült ki az IDC CIO Summit 2019 konferencián.

Napjainkban 3-400 unikornis, azaz nagy növekedés előtt álló cég működik a világban, amik közül jó pár el fog bukni, de lesznek közülük olyanok is, amik megváltoztatják az egész szektort amiben működnek (mint a Tesla vagy az Uber) - Mark Yates, az IDC digitális átalakításokért felelős szakértője. Hozzátette: a következő években az európai cégek 1,2-1,3 trillió eurót fognak költeni a digitalizációra, így ha a magyar cégek nem tartják a lépést, akkor hamar komoly versenyhátrányba kerülhetnek - idézi a HVG.

Timos Platsas, a Microsoft képviselője szerint 2020-ban világszerte mintegy 800 millió dolgozónak kell majd új képességeket megtanulni, hogy el tudják végezni a munkájukat, az oktatásban részt vevők kétharmada pedig olyan munkát fog végezni, ami ma még nem is létezik.

A konferencián elhangozott, hogy az elmúlt 15 évben a duplájára nőttek az IT-költések Magyarországon, ezzel kapcsolatban Gazdag Ferenc, a Nemzeti Közművek (NKM) Digitalizációs Transzformációs Központ vezetője elmondta, hogy nem attól leszünk hatékonyabbak, hogy többet költünk informatikára, hanem attól, hogy a munkatársaink képességeit fejlesztjük.

HVG

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk