Megjelent: 7 éve

Nem biztos, hogy a leszármazott lesz a legjobb cégvezető

„Csak a mesében igaz, hogy a királyfi a legjobb választás az ország vezetésére” - mondja Virágh Rajmund, a Hammel & Hochreiter cégutódlás-specialistája. „A valóságban a generációváltás problémáját csak az a vállalat tudja sérülés nélkül megúszni, amelyik időben felkészül és fokozatosan valósítja meg a szükséges változtatásokat.”

Európában 14 millió úgynevezett családi cég működik, hatvanmillió munkavállalót foglalkoztatva. Magyarországon a bejegyzett cégek mintegy 70 százaléka családi vállalkozás, ők adják az ország GDP-jének felét és foglalkoztatják az összes munkavállaló 50%-át. Gazdasági szempontból tehát jelentős erőt képviselnek, legtöbbjük most mégis rendkívül súlyos kihívásokkal néz szembe.

Az európai családi dinasztiák többszáz éves múltra tekintenek vissza, Magyarországon azonban a későn induló polgárosodás után megszakadt a legtöbb családi vállalkozás története, s csak a rendszerváltás után indult újra. Ekkor, a 90-es évek elején gombamód nőttek ki a földből az új vállalkozások, s az eltelt negyedszázad elegendő volt arra, hogy az alapítók megerősítsék és elismerté tegyék cégeiket. Az akkor 30-40 éves karizmatikus alapítók azonban mostanra elérték a nyugdíjas kort és új kihívással szembesülnek: kinek, mikor és hogyan adják át a stafétát.

Virágh Rajmund szerint a családi vállalkozások egyik különleges értéke, és egyben legnagyobb kockázata az, hogy az esetek túlnyomó többségében egy kiemelkedő személyiség, kiváló szakember, jó szimatú üzletember, vagy éppen kivételes szervező áldozatos munkája révén jönnek létre. A generációváltással kapcsolatos legfontosabb kihívás pedig a bizalom: ki az, aki megérti az értékrendet, az alapító prioritásait, aki megfelelő alázattal áll mindezek szolgálatába, akinek a napi munkájában, döntéseiben szemernyi kétség sem merülhet fel. Nem véletlen, hogy sokszor az ilyen munkatársat családon, rokoni körön belül találják meg.

Bizalmi szempontból kétség sem férhet e döntés helyességéhez, ám nem mehetünk el szó nélkül a kockázatok mellett sem: a személynek szóló bizalom és a szakértelem, a rátermettség, az alkalmasság nem feltétlenül állnak együtt rendelkezésre. Gyakori hiba, hogy a fiú vagy leánygyermek a családi vállalkozásban nő fel, és bár ismeri a dolgok csínját-bínját, nem ismer más vállalti kultúrát, nincs viszonyítási alapja, ami kiszolgáltatottá teheti a családi cég jövőjét.

Foglalkozni kell a generációváltás személyiségbeli aspektusaival is. A munkatársak ösztönösen ragaszkodnak az alapítóhoz, aki a legtöbbször igazi vezéregyéniség, karizmatikus személyiség. Ez természetes 2-3 évtized sikeres működés után. Az utód jó esetben rendelkezik valamennyivel apja, anyja adottságaiból, de biztosan nem ugyanaz a karakter, nem is lehet az. A váltásnak stílusváltást, kultúraváltást és szervezeti struktúra váltást is tartalmaznia kell, amire bizony a szervezetet is alaposan fel kell készíteni, akárcsak az ügyfeleket, partnereket.

S mi történik akkor, ha kiderül, hogy a kijelölt utód nem, vagy nem teljes mértékben alkalmas a cég átvételére? Erre is van megoldás - mondja a szakértő - nem mindenki akar, vagy tud operatív vezető lenni, de attól még lehet kiváló tulajdonos. Képviselheti a családot, megteremtheti a kereteket, miközben egy professzionális ügyvezető és egy menedzser csapat irányítja a céget és termeli a profitot.

Ahogy a mesében az öreg király elküldi a királyfit világot látni, s az évek múltán - tudást és tapasztalatot gyűjtve - sikeresen vezeti tovább az országot, úgy a magyar családi vállalkozásoknak is időben fel kell készülniük a generációváltás kihívásaira. Akár az utód veszi át a cég vezetését, akár csak tulajdonosként működik vagy interim menedzserrel hidalják át a kritikus éveket, a családi vállalkozások nem vehetik félvállról ezt a kihívást. Mert a létük, a jövőjük múlhat azon, hogy átgondolt döntést hozzanak és fokozatosan készítsék fel a vállalkozást a szükséges változásokra.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk