kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A tél az új tavasz - konferenciák, rendezvények a téli hónapokban

Nem lehet elég korán kezdeni az évet! Ne legyünk szégyenlősek, foglaljuk le a legkeresettebb rendezvényhelyszíneket akkor, amikor a többiek még a téli álmukat alusszák. Számos előnye van a téli foglalásnak, hisz ekkor a szokásosnál nagyobb kedvezményt is kaphatunk, ráadásul egy téli céges elvonulás, tréning, vagy rendezvény a megfelelő helyen még hangulatosabb is télen!

Álmodozzunk kicsit! Mit is várunk el egy prémium kategóriás rendezvényhelyszíntől, akár tél van, akár tavasz?




A tökéletes rendezvényhelyszín Budapestről könnyen megközelíthető, mégis kellő távolságban van a várostól ahhoz, hogy a résztvevők kiszakadjanak a városból és lelassuljanak. Szép helyen van, inspiráló hely tréninghez, kapcsolatépítéshez vagy lazuláshoz. A rendezvényszervező nem bolondul meg mindjárt a nap elején, van delegált személy, aki segít eligazodni, egyeztetni a személyzettel, a konyhával, figyel a terem megfelelő berendezésére: egyszóval egyfajta helyszíni asszisztensként működik. Továbbá változatos és finom az étel, gondolnak az ételi-intoleranciában szenvedőkre, a vacsorához neadjisten még bort is tudnak ajánlani. Kényelmesek a szobák és az esti lazuláshoz kényelmi szolgáltatások is elérhetők, úgymint a wellness részleg vagy sportolási, csapatépítési lehetőség.

A tökéletes rendezvényhelyszínen a rendezvényterem is tökéletes: világos, könnyen megtalálható, jól felszerelt. Van természetes fény, kényelmesek a székek és a vendégek nem a pókhálókat számolják a falon, ha unalmas az előadó, hanem a kilátásban gyönyörködnek. A szünetben a hölgyek azonnal megtalálják a mellékhelyiséget és nem kell izgulniuk, hogy a sor kivárása miatt visszaérnek-e a következő előadásra. Jó esetben még egy kávé is belefér, a dohányosok pedig össze tudnak bandázni, anélkül, hogy a nem dohányosokkal összefeszülnének. Minden érkező azonnal talál parkolóhelyet és nem kell a kukából kihalászott, gyűrött parkolócetliket lepecsételtetni a recepción.

Ilyen talán csak a mesében van… vagy mégsem? Nem bizony, ez a jófajta mátraházai valóság. A RESIDENCE CONFERENCE & WELLNESS ÓZON HOTEL a tökéletes rendezvényhelyszín tökéletes rendezvénytermekkel. A mátraházai hotel nem véletlenül népszerű szervezői körökben, és kiemelt időszakokban néha nehéz lehet szabad időpontot találni. A téli hónapokban azonban akár kedvezményesen is foglalhatunk, mégis kompromisszumok nélkül élvezhetjük a hotel prémium szolgáltatásait.

Budapesttől alig egy órás autóút Mátraháza, ahol közel három hektáros terület szabadságát tudhatják magukénak a hotel vendégei. A legnagyobb attrakció az a Kékesre néző panoráma, amit a Hotel legtöbb pontjáról élvezhetünk, bizony, a rendezvénytermekből is! Ebben a miliőben és ezt a látványt szemlélve azonnal megemelkedik a résztvevők energiaszintje.

A számos szakmai díjat magáénak tudható konferencia és wellness hotel jól berendezkedett a céges eseményekre: a szállóvendégektől szeparált térben található termek saját mosdókkal, bárral rendelkeznek, könnyen elérhetők a recepciótól vagy az étteremből. A szervezőknek itt aranyélete van, hisz a foglaláshoz saját helyszíni asszisztens is jár, aki delegáltan a megrendelővel foglalkozik.

Az Ózon Hotel gasztronómiai kínálata külön kiemelendő, hisz itt nem a megúszás jellemzi a konyha hozzáállását! Az étterem naprakész a gasztronómiai trendekben, ízekben, adagokban és tálalásban pedig a lehető legnagyobb elvárásoknak is megfelel. Itt nem néznek ránk szúrós szemekkel, ha megkérdezzük van-e laktózmentes tej, vagy ha csak salátát eszünk. Ráadásul, számos kiváló borvidék boraiból válogathatnak a vacsoravendégek, a panoráma pedig az étteremből is lenyűgöző!

Ha pedig megvolt a munka és megvolt az étkezés, irány a wellness-részleg! Nem is tudjuk, hogy mi próbáljunk ki előbb: a panorámás rönkszaunát, a melegvizes, panorámás kültéri pezsgőfürdőt vagy a beltéri medencéket? Azoknak sem kell csüggedni, akik nem a vizes élményekre vágynak, hisz a Hotel területén és a környéken számos sportolási lehetőség van, akár a klasszikus téli sportokról, akár az extrém adrenalin-fokozó élményekről legyen is szó.

Télen még inkább Mátraháza, mint bármikor máskor! További információk és árajánlatkérés az [email protected] címen vagy a +36-84-503-400 telefonszámon.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk