Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A Spar újranyitott három korábbi CBA üzletet

Mintegy 13 ezer munkavállalóval a Spar Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.

Újranyitott a Spar három egykori CBA üzletet, a fejlesztésekre 810 millió forintot fordítottak. A budapesti Andrássy úton csütörtökön megnyíló üzlet felújítása 140 millió forintba, az augusztus közepén átadott fővárosi Hidegkúti úti áruház átépítése 420 millió forintba, a Pest megyei Erdőkertesen júliusban megnyitott üzlet átalakítása pedig 250 millió forintba került.

Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az Andrássy úti üzlet bemutatóján elmondta: a társaság hosszú távú stratégiájába jól illeszkedik az üzletek üzemeltetésének átvétele. Hangsúlyozta, hogy folytatják saját üzlethálózatuk bővítését, megújítását, emellett céljuk franchise-hálózatuk bővítése is, a kis- és középvállalkozásoknak van lehetőségük a csatlakozásra.

Az ügyvezető igazgató az MTI kérdésére közölte: a Spar idei beruházási kerete meghaladja a 20 milliárd forintot. A tervek szerint nyolc új szupermarketet nyitnak ebben az évben, amiből öt már elkészült, emellett 20 üzletüket újítják fel.

A Spar 27 éve van jelen, és összesen 1 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. A társaság tájékoztatása szerint a cégcsoport forgalma 562,5 milliárd forint volt tavaly, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az idei augusztusi adatok szerint hálózatukhoz 381 saját üzemeltetésű és 160 franchise egység tartozik. Mintegy 13 ezer munkavállalóval a Spar Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk