kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Több mint hatezer brit bróker nézhet új állás után

Hat és félezer brókert, pénzügyi szakembert bocsáthat el a jövő év végéig a londoni City a hitelpiac, illetve a magánbefektetői megbízások számának csökkenése, valamint a vezető brit jelzálogkölcsönző, a Northern Rock válsága következtében - mutat rá a Népszabadság.

A pénzügyi kutatóintézet, a CEBR meglátása szerint a leépítések harmadát a befektetési bankok dolgozói szenvedik el, de az úgynevezett alapkezelőknél is csökken a létszám, körülbelül több mint másfélezer munkavállalóval. A részvényforgalom csökkenése miatt az értékpapírokkal foglalkozókra is hasonlóan szomorú sors vár, több mint ezren lesznek kénytelenek megválni állásuktól.

A Sky rádió hírszolgálata szerint azonban a foglalkoztatási mérleg még így is kedvező marad a City számára, az elmúlt években ugyanis a pénzügyi szektor fellendülése mintegy 11 ezer új álláshely létrejöttével járt. A nagy létszámú elbocsátási hullám egyébként sem fogja megrázni a nemzetközi pénzvilág központját, mivel ott összesen 300 ezren dolgoznak, és jobb időkben ennek megfelelő léptékű, gyors és nagyszámú munkaerő-felvétel zajlik.

Eddig húsz milliárd dollár a jelzáloghitel-piaci válság miatt

Az amerikai nem első rendű jelzálogadásságok okozta pénzügyi veszteségek az amerikai pénzintézeteknél már húsz milliárd dollárra rúgnak. A hét végén a Merrill Lynchet is elérte a végzet, a válság következtében mintegy 5,5 milliárd dollárnyit kellett leírnia harmadik negyedévi eredményéből, amire 2001 óta nem volt példa.

A CNN szerint más vezető pénzintézetek is hasonló cipőben járnak: az amerikai Citigroup és a német Deutsche Bank együtt közel tíz milliárd dollárt vesztett, szeptemberben pedig három másik nagy amerikai befektetési bank közölte, hogy veszteségekkel érintett az ügyben, és ezek együttes összege 4,3 milliárd dollár körül van.

A CNN továbbá hangsúlyozza, hogy a nagy intézetek csoportjából még nem nyilatkozott a JPMorgan Chase, pedig nála is jelentős leírásra váró összeg valószínűsíthető. A befektetők mindenesetre megnyugvással vették tudomásul, hogy a pénzintézetek felfedték, milyen összegek leírására kényszerülnek, és hogy ezzel valószínűleg meg is vonták a jelzáloghitel-piaci válság mérlegét. Ennek megfelelően a fenti pénzintézetek részvényei az utóbbi időben érezhetően drágultak a tőzsdén - számol be a Népszabadság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk