kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Újra lehet pályázni a Mesterek Mestere Díjra

Harmadik alkalommal hirdették ki a Mesterek Mestere Díj pályázatot, melyre kiemelkedő színvonalon dolgozó és szolgáltató burkoló és kőműves szakemberek jelentkezhetnek.

A Mapei Kft. által alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját.

„Óriási szükség van a társadalom elismerésére. A társadalom megbecsülése nélkül nem fogják hivatásul választani az építőipart a fiatalok. Ezért a díj másik célja, hogy vonzóvá tegye az építőipart a fiatalok számára, megmutassa a szakma szépségeit és a jó példákat. Ez egy gyönyörű, alkotó szakma, amivel tulajdonképpen becsomagolják, feldíszítik az épületeket, ahogy Vancsó László a tavalyi díjazott fogalmazott” - mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Utóbbira nagy szükség is van, mert egyre kevesebb fiatal választja az építő szakmákat. A Mapei Kft. 2017 februárjában több mint 1500 magánembert kérdezett egy online felmérés keretében, hogy szívesen adnák-e építőipari szakembernek a gyermeküket? 51% felelt kategorikus nemmel. Leginkább azért, mert alulfizetettnek, piszkos és nehéz fizikai munkának látják.

A pályázni a referenciákról készült fotók beküldésével, valamint a www.mapei.hu/mesterekmestere címen található pályázati adatlap beküldésével lehet. A pályázat beküldési határideje 2017. november 1.

A díj országos és közönségdíj kategóriákban kerül kiosztásra. A fődíj odaítéléséről független szakmai zsűri, míg a közönségdíjról online közönségszavazás dönt. A díjazottak jelentős erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek és használhatják a Mesterek Mestere címet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk

PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk