Megjelent: 7 éve

Csehországot kell utolérnünk

Csehországban 10 millió főből 5,1 millióan dolgoznak, ez a kitűzött cél, és van még tartalékunk, mondta Varga Mihály a a Deloitte Magyarország "Gazdasági Növekedés és Versenyképesség" című konferenciáján, írja a Portfolio.

Mint mondta Belgium és Portugália foglalkoztatási szintjét már elértük, de nem ez a cél, hanem Csehországot behozni, ahol az emberek több mint fele dolgozik. Magyarországon jelenleg 4,4 millió embert foglalkoztatnak.

Ehhez javítani kell a termelékenységet, szakképzett munkavállalókra van szükség, erősíteni kell a kis- és középvállalatok versenyképességét.

Ehhez a kormány már kijelölte a versenyképes iparágakat, van amelyekben már stratégiai is készül (orvosi műszergyártás hazai erősítésére, buszgyártási stratégia). Valamint említette a Újraiparosítási stratégiát, az Ipar 4.0-t, az Irinyi Tervet és a Jedlik Ányos tervet az emobilitás érdekében.

A bérmegállapodás kapcsán a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a hatéves bérfejlesztés az alacsony bérekre alapozott versenyképességet kezdi el megváltoztatni, míg a munkaadói oldalon új, versenyképességi intézkedésekre van szükség. Az adóék tekintetében is a cseh példa követése a cél, amit a miniszter szerint a hosszú távú bérmegállapodás végére el is érhetünk.

Portfolio
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk