kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ennyit keresne Mészáros Lőrinc…

...ha az eredeti víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmájában dolgozna. A Fizetesek.hu által szolgáltatott adatok alapján az alkalmazottként dolgozó víz-, gáz- és fűtésszerelők havi átlagbére bruttó 196 300 forint. Ennél tíz év gyakorlattal valamivel többet lehet keresni, de a különbség nem jelentős.

Pályakezdőként még csak 177 400 forintos havi bruttó fizetést lehet elérni a szakmában, 6-10 év után is még az országos átlag alatt van a fizetési nívó az adatok szerint, mindössze 194 200 forinttal. 10 év után lehet elérni a 200 ezer forintos lélektani határt: 203 400 forinttal. A tapasztalat, az adatok alapján azt mondhatjuk, nem nyom túlzottan sokat a latban a bruttó bérezés tekintetében.

Az évek során, egy 2015-ös átmeneti visszaesés után, több, mint 40 ezer forinttal nőtt az átlagfizetés a szakmában. Míg 2012-ben még 154 300 forint volt a bruttó átlag, addig 2017-ben már havi 192 000 forintra rúgott az átlagjövedelem.



Hangsúlyozzuk, hogy mindvégig az alkalmazotti alapbérekről szólt az elemzés. A kimutatásban nem szerepelnek az egyéni vállalkozóként vagy szabadúszóként dolgozó víz-, gáz- és fűtésszerelők, akik a fentieknél magasabb összegeket tudnak megkeresni és a fekete jövedelmek sem.

Sokak tapasztalata lehet, hogy arányaiban jóval magasabb összegeket kell kifizetniük, ha problémájukkal szakemberhez fordulnak.

Ugyanakkor, ha a túlórapénzzel, jutalmakkal vagy a pénzbeli juttatásokkal is kalkulálunk az alapbéren felül, akkor az átlagbér szintje mintegy 15 ezer forinttal megemelkedik: 220 500 forintra. Több év gyakorlattal pedig feltornázható akár 226 000 forintos összjövedelemig.

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

A szakmában karriert elképzelő álláskeresők ITT válogathatnak a lehetőségek közül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk