Megjelent: 5 éve

Ennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum 2019-ben

Megjelent a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot rögzítő kormányrendelet vasárnap a Magyar Közlönyben. A rendelet január 1-jén lépett hatályba - írja az MTI.

images

Varga Mihály pénzügyminiszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülése után jelentette be, hogy kétéves bérmegállapodást fogadtak el a VKF munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2019. évi megállapításáról szóló kormányrendelet szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 149 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 34 260 forint, napibér alkalmazása esetén 6860 forint, órabér alkalmazása esetén 857 forint.

Ettől eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 195 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 44 830 forint, napibér alkalmazása esetén 8970 forint, órabér alkalmazása esetén 1121 forint.

Ugyanekkora minimálbér és garantált bérminimum jár teljesítménybérezésnél is a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének megállapításakor.

Ha a teljes munkaidő napi 8 óránál hosszabb, a meghatározott órabértételt arányosan csökkentett mértékben, míg ha rövidebb, arányosan növelt mértékben kell figyelembe venni.

Részmunkaidő esetén a meghatározott havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni.

A rendelet rendelkezéseit első alkalommal a 2019. január hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.

A rendelet alkalmazásában 2019. február 28-ig a munkáltatón a költségvetési szervet; a munkavállalón a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, állami szolgálati és közszolgálati jogviszonyban állót; az alapbéren a közalkalmazotti és állami szolgálati jogviszonyban állók esetében illetményt, kormányzati szolgálati és közszolgálati jogviszonyban állók esetében az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegét is érteni kell.

2019. március 1-jétől a munkáltatón a költségvetési szervet, illetve kormányzati igazgatási szervet; a munkavállalón a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, politikai szolgálati, biztosi és közszolgálati jogviszonyban állót; az alapbéren a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, politikai szolgálati, és biztosi jogviszonyban állók esetében illetményt, közszolgálati jogviszonyban állók esetében az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegét is érteni kell.

Fotó: Pixabay
MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk