Megjelent: 6 éve

Felelős foglalkoztatói jó gyakorlatok

November 2-án mintegy 200 vendéggel vártuk izgatottan az idei „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díj eredményhirdetését, a Várkert Bazárban megrendezett szakmai konferencián. Nem irigyeltük a független szakmai zsűrit, hiszen a legkülönfélébb profilú szervezetek sokszínű programjai közül kellett kiválasztaniuk a legjobbakat, összesen 5 nyertest, a kategóriák legjobbjait.

Bár a pályázati eljárás során lehetőséget adtunk arra, hogy a pályamunka egy adott témára, adott intézkedés bemutatására irányuljon - például családbarát programok, egészségvédelem -, a beadott anyagokból kiderült, hogy a cégek többsége komplexen kezeli a felelős foglalkoztatás kérdését, több területet érintő tevékenységeiket mutatták be.

A beérkezett pályázati anyagokból kiderült, hogy a munkáltatók munkavállalói összetételre és igényekre építve, eltérő eszközöket alkalmaznak. Azt azonban láthattuk, hogy a pályázók cégmérettől függetlenül kiemelten figyelnek a családbarát intézkedésekre, egészségmegőrzésre, munka- magánélet egyensúlyának megteremtésére, és a képzésre. Az is egyértelművé vált, hogy a munkáltatók lehetőségeiktől függetlenül időt és pénzt szánnak jótékonykodásra, a CSR tevékenységek szervezése szinte egyetlen bemutatkozó anyagból sem hiányzott.

A szervezetek anyagi lehetőségei, így eszközeik, konkrét lépéseik is rendkívül különbözőek, de értékteremtő hatásukban egyrangúak.

Nézzünk néhány konkrét jó példát, amelyek leszámolnak a sztereotípiákkal:

1. Sztereotípia: Felelős Foglalkoztatónak lenni pénz kérdése



Az 1-től 50 főt foglalkoztató cégek pályázatai bebizonyították, hogy felelős foglalkoztatónak lenni nem feltétlenül csak az anyagiakon múlik. A legkreatívabbak például kupont ajándékoznak karácsonyra - például „ma a főnök visz reggel munkába „bón”, vagy személyre szóló üzeneteket rejtenek el az ajándékokban. A legtöbb cégnél jellemző a közös ünneplés, egyesek ezt is tudják kreativitással fűszerezni. Van olyan cég például, amely nem a munkavállaló születésnapját, hanem belépésének dátumát ünnepli meg évről-évre.

2. Sztereotípia: Úgysem kíváncsiak a munkavállalók véleményére



Sok munkavállaló félelme lehet, hogy véleménye nem jut el a vezetőség felé, és egyébként is a csúcsvezetők elérhetetlenek. Ezzel mennek szembe azon kezdeményezések, amit mind egy közműszolgáltatónál, vagy egy többezer fős gyártó vállalatnál láttunk: minden hónapban fogadó órát tart az ügyvezető, HR vezető, ahol személyesen tehetik fel kérdéseiket a munkavállalók. Mások a közérthető HR kézikönyv elérhetőségével szolgálják a foglalkoztatásra irányuló tiszta kommunikációt. Továbbra is olyan eszközökről beszélünk, ami nem pénz, hanem idő kérdése. A bizalom, biztonság érzete többszörösen megtérül. Ugyanilyen fontos tud lenni, ha lehetőséget adunk a munkavállalóknak ismerjék és elismerhessék egymás munkáját, véleményét, visszajelzést adhassanak kollégáiknak.

3. Sztereotípia: Nem értek a Felelős Foglalkoztatáshoz, a tudás más szakértő kezében van, amit drága megvásárolni.



Sok munkáltató azt gondolja, nincs a kezében tudás és eszköz a felelős foglalkoztatáshoz. Pedig a helyi tudás és szakértelem munkahelyi programokhoz adott többletértéke sokszor multiplikátor hatással bír. Jó példa volt erre az egyik pályázó gyakorlata, aki ugyanúgy, mint sok más cég nyári szünidei programot tervezett gyerekeknek, hogy tehermentesítse munkavállalóit, a szülőket.

Másokkal ellentétben a cég ezt helyi szaktudással is megspékelte, belső erőforrásaira alapozva pályaorientációs nyári tábort szervezett a középiskola előtt álló gyerekeknek.

Szintén saját erőforrásra alapoznak azok a vállalatok, amelyek már a nyugdíjba vonult kollégáikat hívják vissza tapasztalat megosztás miatt, vagy azok, amelyek munkavállalóik plusz szakértelmét kamatoztatják a közösség érdekében (pl: helyet és időt biztosítanak a kollégák által önkéntes alapon végzett munkahelyi jóga órára). A fent felsorolt élő gyakorlatok egyértelműen alátámasztják, hogy a felelős foglalkoztatáshoz szükséges tudás, és szakértelem helyben is elérhető.

A díjátadó rendezvényünk egyben szakmai konferencia is volt, ahol előadóinktól kiderült: a hozzáállás, attitűd, vagyis a szervezeti kultúra sokszor sokkal fontosabb tényező, mint egy jól felépített stratégia. A belülről fakadó elköteleződés fenntartható.

Reméljük idei pályázóinkkal jövőre és még azután is találkozunk!

Gratulálunk a nyerteseknek!

Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” díjazottak:

  • az 1-től 50 főt foglalkoztató vállalkozások kategóriájában a Webstar Csoport Kft.,
  • az 51 és 500 fő közötti kategóriában az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.,
  • az 500 fő feletti foglalkoztatók kategóriájában a BorsodChem Zrt.,
  • a közszféra szervezetei közül a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított képzési különdíj győztese a Linamar Hungary Zrt. lett.
Az idei pályázó szervezetek bemutatkozását itt, tekintheti meg.


„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” programban együttműködő partnereink a HR Portál, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, valamint E.ON Hungária Zrt.

A cikket az OFA Nonprofit Kft. munkatársai állították össze.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk