Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

"Érdemi segítség" a nyugdíjasoknak

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy az egyik legjobb évet zárta a gazdaság, így az a fair, hogy ebből a nyugdíjasok is részesüljenek. A nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel.

A 2,8 millió nyugdíjas "érdemi segítséget kap" a miniszter szerint jövőre: nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban. Utóbbit a kormányhivatalok, járási hivatalok fogják kézbesíteni december 21. és 24. között.

Lázár János kitért arra, hogy 1990 óta nem volt példa ilyen magas foglalkoztatási arányra, idén 11 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatásban és 138 ezerrel nőtt a piaci foglalkoztatásban állók száma. Ma 700 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben - emelte ki. A miniszter egy uniós felmérésre hivatkozva azt is tudatta, hogy Magyarország kiemelkedik a romaintegrációban: a 28 tagállamból a 2. helyen áll az érintettek foglalkoztatásában és itt a legmagasabb az óvodába, iskolába járó roma gyermekek aránya.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk