kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Mennyi ideje van a cégnek reagálni a felmondásomra?

Jelenleg 3 hete elküldtem a felmondó papíromat a cégnek mivel fizetés nélküli szabadságom vagyok jelenleg a 2 éves fiammal. A cég kérte, hogy írjam meg a felmondást, melyet közös megegyezéssel szüntetnénk meg, de a törvényi keretek között szerepelt benne a szabadság, végkielégítés és felmondási idő is. Azt kérték, hogy fogalmazzam bele, mert így megkapom, illetve a védettségem miatt ők nem mondhatnak fel. A kérdésem, hogy meddig kell várnom a válaszra, mert azóta semmilyen formában nem vették fel velem a kapcsolatot.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A megoldás alapvetően nem jogi jellegű, ugyanis a Munka Törvénykönyve ilyen jellegű szabályt (azaz, hogy mennyi időn belül kell megkeresésre válaszolni) nem tartalmaz. Alapelvi szinten mondja ki azonban az alábbiakat:
"6. § (1) A munkaszerződés teljesítése során - kivéve, ha törvény eltérő követelményt ír elő - úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. A másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga felróhatóan járt el.
(2) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott."

Fentiek alapján tehát a felek együttműködésre kötelesek. Az Ön levelére "illene" válaszolni olyan határidőn belül, ami az adott helyzetben elvárható.
Javaslom, hogy minden fórumon - e-mail, telefon és végső esetben személyes megjelenés útján - próbáljon meg a munkáltatóval kommunikálni.
E helyütt megjegyzem azt, hogy a munkáltató bizonyos tekintetben korrektül jár el, hiszen külön felhívta a figyelmet arra, hogy a közös megegyezéses munkaviszony-megszüntető okiratban szerepeljenek azok a juttatások, melyek a munkaviszony egyoldalú, a munkáltató részéről történő felmondása esetén járnának Önnek. Ebből az látszik hogy a munkáltató nem akarja Önt megrövidíteni - teszi ezt annak ellenére, hogy közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés esetén nincs törvényi előírás, hogy mi jár a munkavállalónak, hanem a felek a megállapodásukat foglalják bele a dokumentumba.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Olajos-Kiss Rita Munkajogi szakértő - Dr. Olajos-Kiss Rita

2002-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. Már a pályám elején is az életem részét képezte a munkajog, közelebb pedig akkor kerültem hozzá, mikor a CompLex Kiadónál (jelenleg Wolters Kluwer Hungary) a munkaügyi terület felelős szerkesztője lettem, később a HR-munkajogi területet középvezetőként és főszerkesztőként vezettem.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk