kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Felsőoktatási duális képzések fejlesztésére indult pályázat

Felsőoktatási duális képzések fejlesztésére írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szociálismunkás- és a mérnöktanár-oktatás területén - mondta Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár és Palkovics László oktatási államtitkára egy sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás közölte, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló 1,35 milliárd forint keretösszegű pályázaton felsőoktatási intézmények konzorciumai vehetnek részt. Olyan projekteket várnak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a duális oktatás még inkább gyakorlat- és munkavégzés-központúvá váljon - írta z MTI.

A résztvevőknek taneszközöket és elektronikus tananyagokat kell kidolgozniuk és bevezetniük, valamint a pedagógia kompetenciák fejlesztése érdekében oktatási-módszertani képzéseket, tréningeket kell szervezniük - ismertette.

Jelentkezni első körben június 6-áig lehet, ha marad még forrás, akkor pedig egészen 2019. április 30-áig nyújtható be pályázat. Várakozásaik szerint 3-5 projektet tudnak majd támogatni 250-400 millió forint közötti összeggel - tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, azért koncentrálnak a szociálismunkás- és a mérnöktanár-oktatás területére, mert ezek komoly szakemberhiánnyal küzdenek.

Schanda Tamás arról beszélt, hogy az utóbbi években lendületet kapó ipari teljesítmény és innováció olyan szakembereket kíván meg, akik a szakképzésből, illetve a felsőoktatásból kikerülve azonnal hasznos munkát tudnak végezni.

A kormány ezért elkötelezett amellett, hogy a felsőfokú szakképzést olyan irányba fejlessze, amely megfelel a gyorsan változó folyamatoknak, vagyis az oktatás hagyományos formái mellett megjelenjenek és egyre nagyobb hangsúlyt kapjanak a duális és gyakorlatorientált képzések.

Palkovics László azt mondta, hogy a 2015-ben bevezetett duális képzés sikeres, az első évben majdnem hatszázan jelentkeztek rá, tavaly pedig már több mint ezren.

Az államtitkár felidézte: 2014-ben fogadták el a felsőoktatási stratégiát, amelyben felmerült igényként az oktatás, a gyakorlat, valamint a munkaerőpiac igények egymáshoz közelítése. Erre jelent megoldást a duális képzés, amelyet a pályázat segítségével szeretnének továbbfejleszteni.

A "Duális és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések fejlesztése és oktatási innováció a szociális munka és a segítő szakmák terén, valamint a mérnökpedagógia és a szakmai tanári szakok esetében" című pályázatról további részletek itt találhatók.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk