Megjelent: 6 éve

Új ügyvezető a JOB élén

2018. július 1-től Harnisfőger Tímea veszi át a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetői feladatát, aki rögtön két új üzletág építésére is nagy hangsúlyt fektetne a közeljövőben.

A cég életében nagy változást hoz, hogy a lassan két évtizede ügyvezetőként dolgozó Dobár Attila pozícióját július 1-től Harnisfőger Tímea tölti be.

Harnisfőger Tímea 2004 óta foglalkozik toborzással, 2006-10 között a JOB kötelékén belül, majd egy évig Londonban dolgozott egy általa alapított cégnél. Hazatérve vállalati oldalra került, Shared Service Centerben (SSC) és régiós toborzási vezetőként is dolgozott, így ügyféloldalt is megjárva jó rálátást szerzett a piaci igényekre.


Komoly lehetőséget lát a cég számára RPO-k (vagyis a Recruitment Process Outsourcing) felépítésében, amelyre a jövőben nagy hangsúlyt kíván helyezni. Az RPO lényege, hogy egy multinacionális, vagy magyar tulajdonban lévő cég kiadja a toborzást egy tanácsadó cégnek, tulajdonképpen a „meghosszabbított keze” lesz az ügyfélnek. Az RPO nem csak egyszerű interjúzást jelent, hanem komplex, end-to-end toborzási folyamatot biztosít. A másik terület a Jobnet, amely önálló tevékenységi formaként indult el, és a toborzás-kiválasztással foglalkozó senior HR-szakembereknek kínál rugalmasabb együttműködési lehetőséget.

A JOB Személyzeti Tanácsadó Kft-t 1992-ben alapították, és azóta is 100 százalékban magyar tulajdonosi háttérrel működik. Induláskor a cég elsődleges profilja a munkaerő-közvetítés volt, amely a későbbiekben munkaerő-kölcsönzéssel bővült ki. Jelenleg egy közel 300 fős kölcsönzött állománnyal rendelkezik, amely teljes egészében szellemi munkaerőt jelent. A 2011-ben alapított RehabJob divíziójuk a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci integrációjával foglalkozik, illetve érzékenyítő tréningeket tart. 2016-ban pedig a gyógyszeripari munkaerő-közvetítésben és -kölcsönzésben élen járó Ventiv Kft. is csatlakozott a cégcsoporthoz, amely Ventivhealth néven folytatta tevékenységét a Jobgroup kötelékén belül. A jelenleg 30 fős cég több mint 2 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el a tavalyi évben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk