kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Fidesz: a javaslat elősegíti a teljes foglalkoztatás megvalósulását

A 2018-as költségvetési javaslat támogatja a teljes foglalkoztatás megvalósulására irányuló gazdaságpolitikát és tovább erősíti a családok támogatását - értékelt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője,kitérve arra: a gazdaság teljesítményének köszönhetően tovább tudják vinni a munkából élők bérfelzárkóztatását - írta az MTI.

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy már a 2017-es büdzsén és a 2018-as indítványon is átvezetik a munkaadókkal és munkavállalókkal kötött megállapodást a minimálbérről és a szakmunkás bérminimumról. Másrészt a jövő évi javaslat általános érvénnyel végigviszi a közszférában a béremeléseket, ezért a frakció támogatja azt - tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy a 2018-as előirányzatok mindenhol magasabbak, mint a 2017-es volt, miközben a kormány tudja tartani az adócsökkentés politikáját, a gazdasági növekedésre alapoz és féken tartja az inflációt. Kitért arra: az első negyedéves adatok szerint a gazdasági növekedés 4,1 százalék volt az előző évhez képest, vagyis a gazdaság kitűnően teljesít, így a munkából élők bérfelzárkóztatását tovább tudják vinni.

Kósa Lajos jelezte azt is, hogy az adócsökkentés mellett az eljárási kérdésekben is további egyszerűsítéseket valósít meg a kabinet, a családok támogatása pedig tovább erősödik a kétgyermekeseknek járó további kedvezmények és az otthonteremtési program révén.

A frakcióvezető közölte, hogy tesznek módosító javaslatokat is: a képviselőcsoport számára fontos az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, így valamennyi sertéstermékre, például a zsírszalonnára is 5 százalékos áfát alkalmaznának. Kérdésre közölte: az egyeztetés része az eszközkezelősök kötelező kéményellenőrzésének díjmentessége is.

A Fidesz politikusa beszámolt a parlament keddi szavazásairól is. A külügyi igazgatást érintő módosításról szólva közölte: annak célja, hogy a kormány a köz számára követhető módon egyberendezze és bemutassa az általa megvalósított segélyprogramokat szerte a világban.

A politikust kérdezték az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványával kapcsolatos visszaélésről, amelyben a kerületi önkormányzat egyik bizottságába delegált fideszes külsős tag érintett. Azt felelte: elítéli az esetet, a pénz visszafizetését a minimumnak tartja, s szerinte ilyen embernek nincs helye a közösségben.

MTI




  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk