Megjelent: 7 éve

Hogyan menedzseljük magunkat sikeres vezetővé?

Ön elmenne egy olyan üzleti reggelire, ahol megtudhatná a titkot, mi az, amitől igazán jó vezető válik önből? Én elmentem, és legalább három olyan jó ötlettel gazdagodtam, amiket akár szabadúszóként, saját magam főnökeként is tudok alkalmazni.

Már napok óta vártam a self-menedzser témát boncolgató üzleti reggelit. Szabadúszó vagyok, remekül megbirkózom a rám találó feladatokkal, de ha arról van szó, hogyan menedzseljem magam, és hogyan tegyem láthatóvá az eredményeimet, és vonzzak be még több ügyfelet, akkor bevallom, már nem teljesítek olyan jól. Márton-Koczó Ildikó, senior executive coach, tréner már több könyvet szentelt vezetői készségfejlesztő módszerek bemutatásának, most moderátorként azt vállalta, hogy egy kerekasztal beszélgetés során megszólaltat öt gyakorlott vezetőt, árulják el, mi a titkuk, hogyan irányítják ők a csapatukat. Ábrahám András, a K and H Bank Dél-magyarországi lakossági régiójának ügyvezető igazgatója, Juhász István, az Eutecus HU - Sensity Systems Inc. kereskedelmi és támogatási igazgatója, Turi Gábor, a Pultrans Kft. ügyvezető igazgatója, Tokár Péter, a TESK csoport ügyvezetője, és Asztalos Róbert, a Boscolo Budapest Hotel ügyfélkapcsolati igazgatója osztotta meg vezetői, menedzseri tapasztalatait a témáról.


Az önreflexiótól a támogatók kereséséig



A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy jó vezető abból válhat, akinek saját indíttatása is van arra, hogy tényleg az legyen. Ahhoz, hogy ezt meg is tudja valósítani, nagyfokú önismeret, és rendszeres önreflexió szükséges. A megszólalók szerint a jó vezető tisztelettudó, kedves, érdekes és színes egyéniség. Figyel arra, hogy mindig betartsa az ígéreteit, és arra hogy következetes és korrekt legyen a kollégáival. A jó vezetői attitűd magában foglalja a példamutatást, azt, hogy vezetőként sem ijed meg a munkától, egy nehezebb projekt megvalósításában ugyanúgy részt vállal, mint a többi kolléga. A rendszeres önreflexió pedig segít rávilágítani arra, milyen helyzetek érintenek meg bennünket. Már maga a tudatosítás is sokat segít, de igazán fejlődni akkor tudunk, ha foglalkozunk az érzéseinkkel, elakadásainkkal. A fejlődésben segíthetnek támogató szakemberek (coach, mentor, tréner), de saját kollégáink is, akiktől kérhetünk rendszeres visszajelzést a munkánkat illetően.


Látni és látszani



A self-branding, az önmarketing is fontos jellemzője a jó vezetőnek. Reménykedhetünk abban, hogy a tulajdonos, a kollégák, és a partnereink észreveszik az általunk végzet jó munkát, de ha nem teszünk érte, akkor sajnos erre kevés esély van. Ha vannak eredményeink, publikáljuk azokat! Ne gondoljunk rögtön egy ömlengő PR-cikkre, írjunk úgy, hogy csupán tényeket állapítunk meg magunkról és a munkánkról. Ehhez persze az kell, hogy észrevegyük csapatunk mérföldköveit, pozitív erényeit. Ha mi magunk nem vesszük észre, akkor mástól se várjuk el ezt. „Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani.” - hangzott a reggeli egyik kulcsmondata. És hogy mi haszna van annak, ha egy vezető látszik a szervezeten belül? Rengeteg. A kollégák és beosztottak jobban elköteleződnek egy olyan cég mellett, aminek a vezetőjén azt látják, hogy elhivatott, és ugyanúgy a csapat része, mint ők, ráadásul képviseli az érdekeiket. Jó, ha a vezető nem csak a cégen, hanem a szakmán belül is látható. Ha egy hiteles arc képviseli a céget, akkor az tud az ismertsége által új kapcsolatokat építeni. Nagyon fontos, hogy a network-építésbe vonja be a vezető az arra alkalmas kollégákat is, jelenjenek meg minél több szakmai szervezeti rendezvényen, tegyenek eleget közszereplésre invitáló meghívásoknak, és teremtsenek alkalmat arra is, hogy leüljenek egy pohár borra akár a konkurenciával is, ha ezt a helyzet úgy kívánja.


Mi ezt ajánljuk!



A beszélgetés végén mindenki elmondhatta, mi az ő „best practice”-e, azaz a bevált gyakorlata, amiről azt gondolja, hogy ez teszi jó vezetővé. Ezek a következők voltak:

Személyes kapcsolattartás

Nagyon fontos, hogy mind a kollégáinkkal, mind a partnereinkkel legyen személyes kapcsolatunk. Ez néha időigényes, és energiát felemésztő feladat, ugyanakkor a hatása megfizethetetlen.

Feedback kérése

Érdemes rendszeres jelleggel (mondjuk félévente) visszajelzést kérni a beosztottainktól, partnereinktől magunkra vonatkozólag. Ha nincs összhangban azzal, amit mi gondolunk magunkról, akkor nem árt ezen elgondolkodni, esetleg coach segítségét kérni.

Őszinte kommunikáció

Ne csak a sikerektől legyen hangos az irodai folyosó. Teremtsünk olyan munkahelyi közeget, amiben őszintén lehet beszélni a hibákról, kudarcokról, félelmekről is. Ha arról is tudunk őszintén beszélni, ami nem megy annyira jól, azzal egy hiteles és őszinte vállalati kultúra alapjait teremthetjük meg.

Haladjunk a korral

Használjuk bátran a social média felületeit eredményeink publikálására, kapcsolatteremtésre, vagy ügyfélszerzésre. Ha nem vagyunk ebben járatosak, kérjük bátran valamelyik kolléga segítségét az alapok elsajátításához.

ÉN helyett MI

Soha ne helyezzük nyilvánosan a saját egyéni céljainkat előtérbe, hanem gondolkodjunk a csapatunk fejével. Ha az én helyett a mi dominál, sokkal könnyebben tudjuk motiválni a kollégákat.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hogyan menedzseljük magunkat sikeres vezetővé?
2. oldal - 7 lépés a szokások átalakításhoz
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk