kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Felelősségre vonható-e a Buda-Cash vezér, ha hét évig részegen dolgozott?

Pintér Zoltán, a Buda-Cash volt vezérigazgatója azt állította, hogy hét éven át részegen járt be dolgozni. Az orvosszakértő szerint viszont ennek ellenére is felelősségre vonható - adja hírül a Hvg.hu.

images

A Buda-Cash Brókerház alapítója, majd vezérigazgatója, Pintér Zoltán arra hivatkozva mentegette magát a per kezdetén hogy 2007 áprilisa és 2014 májusa között alkoholista volt, és gyakorlatilag 7 éven át részegen járt be dolgozni, ezért nem tudott utasítást adni senkinek kétes ügyletekre, sőt nem is tudott ilyesmiről.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértő azonban megállapította, hogy beszámítható volt, és felelősségre vonható az adott időszakért - írja a Világgazdaság.

Pintért és társait azzal vádolják, hogy 2007 és 2014 között több mint 40 milliárd forint értékű ügyfélvagyont kezeltek sajátjukként, sőt a vád szerint maga Pintér határozta el, hogy az addig felhalmozott értékpapír- és pénzhiányt úgy fedezik majd, hogy "az ügyfeleik között található takarékszövetkezetekben tulajdoni részesedést és döntéshozói, irányítói pozíciót szereznek, így rendelkezni tudnak a betétesek vagyona felett".

A DRB bankcsoport így végül 66 milliárd forintos kárt szenvedett, elvesztette saját és betétesei vagyonát, majd fizetésképtelenné vált.


Hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk