Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Átadták a Diehl Aviation új mérnöki és szolgáltató központját

A beruházással 151 új munkahely jön létre Debrecenben, amiből 121 felsőfokú végzettséggel rendelékező, magasan képzett munkaerőnek biztosít elhelyezkedési lehetőséget - írja az MTI.

A szolgáltató központ 2,76 milliárd forint értékű beruházását a magyar kormány 968 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a nyírbátori gyár dolgozóinak, szavai szerint az ő kiváló munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy Diehl Aviation Debrecenben mérnöki és szolgáltató központot hozott létre.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere jelezte, hogy Diehl Aviation januárban már a harmadik német vállalkozás, amely beruházást fejezett be, illetve indított el Debrecenben. örömmel nyugtázta, hogy a cég Debrecenben nyitotta meg Németországon kívüli első szolgáltató-fejlesztő központját, amely jelenleg már hatvan magasan képzett szakembert foglalkoztat.

A polgármester utalt rá, hogy a repülőgép alkatrészeket tervező és gyártó Diehl Aviation múlt év novemberben gépészeti tervező laboratóriumot létesített a Debreceni Egyetem (DE) gépészmérnöki tanszékén, s a cég az elsők között csatlakozott a gépészmérnöki duális képzéshez.

Rainer von Borstel, a Diehl Aviation üzletág-igazgatója elmondta: hat éve vannak jelen vállalatként Magyarországon, és most a nyírbátori termelő üzemük után megnyitották Debrecenben szolgáltató központjukat. A mérnöki és szolgáltató központban jelenleg 60-an dolgoznak, de a létszámban "erőteljes növekedés várható" -jegyezte meg.

Roman Damschke, a Diehl Aviation Hungary debreceni mérnöki és szolgáltató központjának telephelyvezetője megerősítette: a szolgáltató központ helyének kiválasztásánál a döntéshez nagyban hozzájárult a helyi egyetem, ahonnan nagyszámú végzőst vettek fel. "A fiatal, motivált mérnökök hozzájárulnak a Diehl Aviation és Debrecen fejlődéséhez" - tette hozzá.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk