Megjelent: 6 éve

Fürjes Balázs lehet az új Közmunkatanács elnöke?

A zoom.hu értesülése szerint a FTC-stadion és a Duna Aréna projektfelelőse lenne az elnöke az újra megalakuló Fővárosi Közmunkatanácsnak - írja a lap.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa Budapest közmunkáinak tervezésére és felügyeletére létrehozott testület volt, amely 1870-től 1948-ig működött. Ők felügyelték a főváros valamennyi építési és építésrendészeti ügyét - írja a zoom.hu oldal.

A lap kormánypárti városházi képviselőktől úgy tudja már a vezetőt is kiszemelték dr. Fürjes Balázs személyében. Fürjes 2016. július 1. óta „az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, ő felelt többek között a Duna Arénáért, a Ludovika Egyetemi Központjáért, az Akvárium közösségi központért.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta „abszolúte logikus lépés lenne, ha Balázs felelne Budapest teljes arculati képéért, építkezéseiért”.

Fürjes a lapnak úgy nyilatkozott kormánybiztos már nem szeretne lenni a következő kormányban, de jövőbeli terveiről még nem akar beszélni. "Türelem, már nem kell sokat aludnunk, és mindannyian megismerjük az új kormányzati struktúrát" - mondta.

zoom.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk