kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Projektmenedzserek végeztek a Magyar Mérnöki Kamara új mesteriskolájában

Az építőipari cégek termelékenységének, hatékonyságának javításában a technológia megújítása mellett a beruházások kivitelezésének megszervezése is meghatározó, ezért kezdeményezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Beruházáslebonyolítói Mesteriskola elindítását.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára erről annak alkalmából beszélt, hogy a mesteriskola 74 végzős hallgatója átvette oklevelét.

Az iskolát a Magyar Mérnöki Kamara és társszervei indították, hogy olyan a beruházások teljes folyamatát végigkísérő szakembereket, projektmenedzsereket képezzenek, akik jelen vannak az előkészítésnél, a tervezésnél, a kivitelezésnél és a műszaki átadásnál is.

Az államtitkár átlagosan 10-15 százalékos hatékonyságnövelést tartott elérhetőnek a munkafolyamatok hatékony szervezésének, a projektmenedzserek munkájának köszönhetően. Ennyivel csökkenthető a kivitelezés ideje vagy az építkezéshez szükséges munkaerő mértéke - mondta.

Hozzátette, hogy a képzésben kötelező volt a részvétel azoknak a kis és közepes vállalkozásoknak, amelyek támogatást nyertek az építőiparban tevékenykedő kkv-k technológiai fejlesztésére kiírt pályázatban.

György László közölte, az ITM az építőipar szereplőinek összefogásaként értékelte, hogy a Beruházáslebonyolítói Mesteriskola megvalósításában az MMK mellett közreműködött a Magyar Építész Kamara, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az ÉMI Nonprofit Kft., a Magyar Projektmenedzsment Szövetség és a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége is.

Nagy Gyula, az MMK elnöke elmondta, a 12 napos, 96 órás képzésben 49 oktató foglalkozott a hallgatókkal. A mesteriskolába elsősorban az építőiparban tevékenykedő mérnököket vártak. A Beruházáslebonyolítói Mesteriskola ősszel folytatódik, eddig több mint 50-en jelentkeztek.

Ezen felül a kamara szintén ősszel indítja el az épületinformációs modellezés és tervezés, azaz a BIM (Building Information Modeling) mesteriskolát. Utóbbira főként a tervezéssel foglalkozó szakemberek jelentkezését várják - tette hozzá a kamara elnöke.

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk