Megjelent: 16 éve

Havonta két munkanapot iwiw-eznek el a britek

A közösségi oldalak a munkaadók elsőszámú közellenségei lesznek: egy most közölt brit felmérés szerint havonta mintegy két munkanap megy kárba az iwiw-szerű oldalakon töltött idő miatt.

A brit dolgozók havonta 14 órát és 40 percet töltenek a különböző közösségi oldalakon, állapította meg egy most publikált felmérés. Persze nem ez az egyetlen tevékenység, amely időrablónak bizonyul az irodákban. Az AXA által készített kutatás szerint ugyanis évente összességében 5 és fél nap megy kárba azzal, hogy az alkalmazottak a barátaikkal és családtagjaikkal váltanak leveleket és üzeneteket.

A weben azonban számtalan dolog elintézhető, legalábbis a britek szerint, akik élnek is a lehetőségekkel. Így a munkanapjukból további 50 percet szánnak ügyeik intézésére. Ez többnyire online vásárlás, vagy egy termék felkutatása szokott lenni, de igen népszerű a nyaralás internetes megszervezése is, sőt vannak, akik munkaidőben kötnek fogadásokat, illetve ilyen módon hódolnak játékszenvedélyüknek.

Magyarországon ugyan hasonló felmérés még nem készült, ám könnyen kikövetkeztethető, hogy a hazai munkavállalók is napi 10-15 percet áldoznak az online közösségi életre, ha figyelembe vesszük, hogy például az iwiw esetében (hasonlóan a kisebb látogatottságú konkurenséhez, a myVIP-hez) egy-egy felhasználóra átlagosan 40 oldalletöltés jut.

Mindamellett a "holtidő" örök problémának számít, hiszen számos korábbi felmérés bizonyította, hogy a munkahelyen eltöltött nyolc óra hozzávetőleg 20-30 százaléka kárba veszik. Míg korábban a munkahelyi pletyka, az állandó kávé-, és cigarettaszünet vitte a prímet, addig manapság az internetes alkalmazásokban találják meg az alkalmazottak az "unaloműzés eszközeit".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk