Megjelent: 4 éve

HR kartell ügyek, avagy hogyan sértheti a HR-es a versenyjogot?

Egyeztetés nagy cégek között, hogy nem vadásszák le és nem is keresik meg egymás szakembereit állásajánlattal. Titkos emailek fizetési plafonról, béradatokról, jutalékról. HR versenyjogi sorozatunk második részében górcső alá veszünk pár iskolapéldának beillő esetet, dr. Antalóczy Adrienn LL.M. ügyvéd, munkajogi szakjogász segítségével.

images

Az Apple sztori
Apple, Google, Dell, IBM, PayPal, eBay, AOL, Microsoft, Comcast, Clear Channel, Dreamworks. Mi a közös bennük? Valamennyi vállalkozás (és még több más is) részese volt egy szerteágazó HR kartellnek, amely kb. 1 millió munkavállalót érintett a technológiai iparban. Steve Jobs Apple vezérigazgató és Eric Schmidt Google vezérigazgató pedig jól ismert személyek. Közöttük indult el az a levelezés, amely a bizalmas versenykorlátozó megállapodást tartalmazta, és amelyhez végül számos más vállalkozás is csatlakozott. Hiszen eleinte olyan jó ötletnek tűnt… A szövevényes történet valahol 2005-ben indult, amikor a tech mérnökök fizetése szárnyalóban volt, ez pedig elkezdte felemészteni a profitot. Ekkoriban Steve Jobs megfenyegette a Google társalapítóját, Sergey Brint azzal, hogy háborúnak tekinti, ha bármely emberüket megpróbálják levadászni. Ilyen előzmények után készült a Google-nél egy “Special Agreement Hiring Policy” című feljegyzés, amely háromféle protokollt vázolt fel.

Az első az ún. „restricted hiring”, azaz a korlátozott felvétel, amely azt jelentette, hogy a megállapodásban részes vállalkozások nem alkalmazzák egymás munkavállalóit.

A második az ún. „do not cold call” vagy hideghívás tilalma. A hideghívás eredetileg egy marketing stratégia, amikor olyan embereket hívnak fel, akikkel korábban nem álltak kapcsolatban azért, hogy egy szolgáltatást vagy terméket értékesítsenek. A fejvadászat szintjén a hideghívás tilalma azt jelenti, hogy az érintett vállalkozások nem léphetnek kapcsolatba egymás munkavállalóival, akik ugyan nem keresnek állást, de lehet, hogy a munkaköri elvárásoknak megfelelnek és tudnának olyan ajánlatot tenni számukra, amely munkahelyváltásra ösztönözné őket.
Dr. Antalóczy AdriennDr. Antalóczy Adrienn

A megállapodások másik csoportja a „sensitive companies” jelölést kapta. Ebbe olyan vállalkozások tartoztak, amelyeknél kevesebb korlátozást alkalmaztak a toborzások kapcsán, kivéve a vezető állású munkavállalói szintet. Erre a listára került fel például az eBay is egy olyan telefonbeszélgetés után, amelyben Meg Whitman eBay vezérigazgató Eric Schmidt Google vezérigazgató felé aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a „völgyben” a Google munkabéremeléshez vezető toborzási gyakorlatát tisztességtelennek tartják. A Google vezér ennek következtében nem csak a szenzitív cégek listájára tette fel az eBay-t, de még a saját, Meg Whitman panaszával érintett HR-esének kirúgását is elrendelte.

A protokoll lista eleinte két oldalas volt, pár év alatt pedig kilenc oldalra nőtte ki magát. Az ügy érdekessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban több eljárás is indult a fenti HR kartell nyomán, nem csak versenyjogi, de polgári jogi vonalon is. Az eset végül egyezséggel zárult, amelyben a részes vállalkozások - a bírság elkerülése érdekében - kötelezettséget vállaltak arra, hogy ilyen és hasonló megállapodásokat a jövőben nem fognak működtetni.

Hasonló ügyekkel már az Európai Unió területén is találkozhatunk


Egy 2010-es holland kartell esetben (ügyszám: HD 200.056.331) tizenöt kórház között létrejött megállapodást vizsgáltak annak versenykorlátozó célja és hatása miatt. A megállapodás értelmében a kórházak nem csábíthatták el egymástól a tapasztalt aneszteziológusokat. Sőt, a megállapodás egy olyan rendelkezést is tartalmazott, miszerint ha az egyik kórház aneszteziológusának a foglalkoztatási jogviszonya megszűnt, az azt követő 12 hónapon belül nem helyezkedhetett el egy másik olyan kórháznál, amely a megállapodásban részes fél volt. A megállapodás versenykorlátozó hatása azért is volt súlyos, mert a részes felek nagy száma jelentős mértékben korlátozta az aneszteziológusokat a munkahelyváltásban.

Spanyolországban is volt már példa hasonló versenykorlátozásra, ugyancsak a 2010-es évben született marasztaló határozat (VS/0120/08 - TRANSITARIOS), amely nyolc szállítmányozó céget sújtott összesen 14 millió euró bírsággal. A versenykorlátozás abban állt, hogy a vállalkozások egyeztették a stratégiájukat a munkavállalók toborzása kapcsán. Ez úgy történt, hogy a jelenlegi és jövőre vonatkozó olyan szenzitív információkat áramoltattak egymás között, mint a munkavállalók munkabére, jutaléka, napi költségtérítése. Ezen túlmenően egy elcsábítási tilalomra vonatkozó megállapodás is feltárásra került. A spanyol versenyhatóság ezeket a megállapodásokat olyan stratégiai egyeztetésnek tekintette, amelyek hasonlóképpen működnek mint az árkartellek, amelyek a szabad és befolyásmentes üzleti döntést kiváltva mesterségesen csökkentik az üzleti kockázatokat és ezzel torzítják a versenyt.

Röviden összefoglalva, a HR-es is jó ha tudja, hogy az elcsábítási tilalom, a foglalkoztatási feltételek összehangolása vagy hasonló megállapodás létrehozása, a toborzási stratégiák egyeztetése, a munkabér és egyéb juttatás adatok versenytársakkal történő megosztása versenyjogi szempontból aggályos. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy fentről jött az utasítás vagy a HR-es magától javasolna ilyen intézkedéseket, ahogy annak sincs jelentősége, hogy írásba foglalták-e a megállapodást vagy e-mailek és telefonok útján történt a kommunikáció.

A sorozat első része:

Hogyan sértheti a HR-es a versenyjogot napi szinten?

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk