kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Megtérülő befektetés lehet a munkavállalók fejlesztése?

A PwC Magyarország 223 hazai vállalatvezető megkérdezésével készített felmérést.

A magyarországi cégvezetők többsége a globális és a magyar gazdaság növekedésének egyértelmű lassulására számít 2020-ban - derül ki a PwC magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Miközben saját vállalatuk helyzetét illetően magabiztosak a vezérigazgatók, a tervezésben a borúlátó gazdasági kilátások jelei mutatkoznak: a globális eredményekkel összehasonlítva a vezetők kevésbé számolnak növekedéssel, és többségük már nem számít a vállalati létszám emelkedésére. A gazdasági növekedésre leselkedő legnagyobb kockázatként a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a szakemberhiányt azonosították a megkérdezettek. Idei tendencia, hogy a klímaváltozás apropóján egyre többen koncentrálnak azokra a reputációs és termékfejlesztési lehetőségekre, amelyek előnyt jelenthetnek a vállalatuknak.

A PwC Magyarország munkatársai a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) partnerségben kilencedik alkalommal kérdezték meg összesen 223 hazai vállalatvezető véleményét. Idén a magyarországi vezetők nagy többsége a globális (66 százalék) és a magyar (60 százalék) gazdaság növekedésének lassulására számít - ez az előrejelzés az eddigi legpesszimistább jövőkép. A vezérigazgatók - hasonlóan a korábbi évekhez - a lassulást Magyarországra nézve valamivel visszafogottabbnak jósolják a következő 12 hónapra.
A hazai vezetők saját cégük anyagi helyzetével kapcsolatban továbbra is optimisták: mind a következő egy évre nézve, mind hároméves távlatban tízből nyolc vezető bízik vállalata pénzügyi helyzetének kedvező alakulásában. A növekedés érdekében a hazai vezetők változatlanul leginkább a működési hatékonyságon (81 százalék) kívánnak javítani 2020-ban, de új termék és szolgáltatás bevezetése (60 százalék) és az organikus növekedés (53 százalék) is a tervek között szerepel. Ezzel szemben a felvásárlások jelentősége a növekedési tervekben egyre inkább csökken.

Dr. Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója szerint az idei felmérés eredményei is megmutatták, hogy a hazai vállalatvezetők egyértelmű vízióval rendelkeznek arról, miként teremtenek értéket ügyfeleik számára. Ez megmagyarázza például, hogy a gazdasági lassulás előrejelzése mellett miért optimisták saját vállalatuk kilátásait illetően, és hosszú távon a magyar vállalatok fejlődési lehetőségeire vonatkozóan is bizakodásra adhat okot.

A növekedés gátjai: munkaerőhiány, árfolyamingadozás és bizonytalan gazdaság



A gazdaság alakulásával kapcsolatos várakozásoknak megfelelően a vezetők jelenleg kevésbé számítanak cégük személyi állományának bővülésére. A növekedés legnagyobb gátjának a vezetők a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a munkaerővel kapcsolatos tényezőket, főként a szakemberhiányt (88 százalék) tartják, ugyanakkor a demográfiai, generációs változásokat is (70 százalék) e körbe sorolják. Szintén a nagyobb kockázatú tényezők közé tartozik az árfolyamok ingadozása (66 százalék), a növekvő munkavállalói juttatások és nyugdíjköltségek (63 százalék), valamint a bizonytalan gazdasági növekedés (58 százalék), aminek a jelentősége az elmúlt évben nőtt meg számottevően. A korábbi évekhez hasonlóan a túlszabályozottságot is sokan gondolják a növekedés egyik kiemelt kockázati tényezőjének.
Dr. Koncz Barbara, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának igazgatója elmondta, hogy a túlszabályozottság évek óta az egyik legnagyobb kockázat a vezetők szerint, akiknek jelenleg közel kétharmada (64 százalék) aggódik emiatt. Ezen belül a többséget a gyorsan változó kibertér szabályozása, az adatvédelmi előírásoknak való megfelelés, illetve iparág-specifikus kérdések töltik el aggodalommal - tette hozzá a PwC szakértője.
A vállalatvezetők arra a kérdésre, hogy mely technológiai területeken kellene kooperálnia az államnak és a magánszektornak, a digitális adatvédelmet és a kiberbiztonságot jelölték meg. Ezeket követi a mesterséges intelligencia.

A munkatársak fejlesztése: megtérülő befektetés?



A PwC Vezérigazgató Felmérése alapján a vállalatok többsége egyelőre a kezdő lépéseket tette meg munkavállalóik fejlesztése érdekében. A megkérdezettek 27 százaléka meghatározta a növekedéshez szükséges készségeket, közel ennyien (23 százalék) bővítik a munkatársak és a vezetők technológiai ismereteit is. Az idei kutatásból az is kirajzolódik, hogy azok a vállalatvezetők, amelyek élen járnak a képzésekben, bizakodóbbak a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban.
A döntéshozók a fejlesztési törekvések árnyoldalairól is beszámoltak: félnek attól, hogy nehéz megtartani a továbbképzett munkaerőt, ahogy kihívásként élik meg azt is, hogy a munkatársakat a tanultak alkalmazására ösztönözzék. Pozitívumként emelték azonban ki - a képzésekben élenjáró és kevésbé jeleskedő szervezetek képviselői is -, hogy a képzési programok hatására nőtt a cégük termelékenysége, erősödött a vállalati kultúra, és még az égető problémának számító munkaerő-megtartásban is támogatta őket.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökének álláspontja szerint jelen munkaerőpiaci körülmények között a legnagyobb kihívása azoknak a munkavállalóknak a megtalálása és megtartása, akikkel az adott vállalati stratégiát végre lehet hajtani. Dr. Futó Péter szerint a vállalati siker kulcsa a tanulni képes és hajlandó munkavállaló. A vállalaton belüli tanulás, és az ezzel kapcsolatos motiváció megerősítése ugyanakkor nem csak a munkáltató érdeke: a munkavállalók munkaerőpiaci helyzetét és értékét is meghatározza a fejlődésre való képesség. Ez a gyorsan változó körülmények között legalább olyan fontos, mint a meglévő tudásuk, hisz a tudásnak a vállalattal, a piaci és a technológia környezettel együtt kell változnia és fejlődnie.
Klímaváltozás: a veszély mellett egyre többen látják lehetőségnek
A PwC Magyarország felmérése alapján a tavalyi duplázódást követően idén alig volt változás abban, hogy mennyien gondolnak fenyegető tényezőként a klímaváltozásra. Egyre többen látnak ugyanakkor lehetőséget ezen a területen: a válaszadók kétharmada szerint a zöld kezdeményezések javítják vállalatuk reputációját, és közel felük úgy gondolja, hogy a klímaváltozáshoz kapcsolódó figyelem új termékek és szolgáltatások fejlesztésére is lehetőséget teremt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk