Megjelent: 7 éve

A munkavállalói boldogság mint vállalati erősség

Mikor kérdezted meg legutóbb a kollégáidat, hogy az ő értékeik (azaz az emberi és dolgozói értékek) még mindig harmóniában vannak-e azokkal az értékekkel, amelyekre a szervezeted, céged vagy vállalatot létrehoztad? Csak elvárás-teljesítés megbeszéléseitek vannak időközönként, vagy érték megbeszéléseitek is? Ettől már csak egy következő szint, ha a dolgozói értékek harmonizálnak a márkaértékeinkkel is.

A viselkedésünkkel és a viselkedésünkből jövő értékekkel meghatározzuk a szervezeten belüli életmódot is. Az új csapattagoknak, kollégáknak, pedig ebbe az életmódban jól kell érezniük magukat - különben nem csak negatív kedvet fognak árasztani a csapaton belül, hanem negatív hatással lehetnek az ügyfélkapcsolatainkra, az eladási számokra, de még magára a csapaton belüli produktivitásra is, mert a munkafókusz eltolódhat a lényegi dolgokról, amire a szervezetünk létrejött. Mindannyian kis nagykövetei vagyunk annak, amiben és amiért dolgozunk.

A munkaerő megtartásra, elkötelezésre a megoldás szerintem az lesz, hogy minden cég több figyelmet és energiát fordít majd arra, hogy nála, jelképesen mondva minden egyes kolléga, csapattárs azt fogja mondani magáról, hogy ő azon dolgozik "hogy az emberek a Holdra eljussanak" 1962-ben John F. Kennedy a NASA űrközpontba tett látogatása alatt észrevett egy takarítót, kezében egy seprűvel. Megszakította látogatói körútját, odament a takarítóhoz, és megkérdezte tőle: Mit csinálsz? Erre azt a választ kapta tőle, hogy: “Nos, Elnök Úr, segítek, hogy az emberek a Holdra jussanak”. Úgy gondolom, hogy a csapat kultúrájába való beilleszkedés személyiségben, munkamorálban, mentalitásban és emberi értékekben ugyanolyan fontos szintre lépett a kiválasztásnál, mint a jelöltek szakértelme és tudása - ezek felszínre hozásában pedig segít a munkaadói márkaépítés folyamata.

Egy 2015-ös Randstad kutatás szerint azok a cégek, amelyek az őszinte és hiteles munkaadói márkájuk során boldogan tartják a munkavállalóikat, 10 százalékkal kevesebbet költenek bérekre, 28 százalékkal kisebb a fluktuációjuk és 46 százalékkal kevesebbe kerül számukra egy pozíció feltöltése. Úgy tudom, hogy ezeket a hatalmas előnyöket eddig csak nagyvállalatok élvezhették. A HootSuite ügyvezetője, Ryan Holmes szerint: egy nem megfelelő munkavállaló is negatív hatással tud lenni akár egy egész divízióra is, mert az egész csapat olyanba invesztálhatja a tudását és idejét, akinek nincs jövője a céggel.

A Zappos ügyvezetője, Tony Hsieh pedig egyszer 100 millió $ felett becsülte meg a rossz munkaerő kiválasztásának hatását az egész vállalatra nézve. A HR.com szerint pedig $7,000-be fájhat egy munkavállaló újbóli feltöltése, $10,000-be egy seniorabbé, és akár $40,000-be egy felsővezetőé. De nem kell ennyire messzire mennünk - akár mi magunk is készíthetünk egy összehasonlító elemzést a cégünkben, hogy mennyiben térül meg ha őszinték vagyunk és van egy erős munkaadói márkánk és mennyiben ha nem és kiszervezünk sok folyamatot. Én is megtettem, az eredmény háromszoros megtérülés az előbbi javára költségekben és a kívánt új csapattag elköteleződésében is.

Sóti Anett
DreamJo.bs társalapítója
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk