Megjelent: 7 éve

A veronai buszbalesetről: Hosszú munka a trauma feldolgozása

A krízisintervenciós szaktanácsadó szerint fel lehet dolgozni a hétvégi veronai buszbaleset okozta traumát, de ehhez időre és szakember segítségére van szükség - írta az Origo az M1-re hivatkozva.

Polus Enikő az M1műsorában arról beszélt: az érintetteknek hónapokra, akár évekre, de a többieknek is hetekre lehet szükségük ehhez a munkához.

Szakanyagokat készítettek az iskolák számára, hogy a tanárok segítségével a diákok kibeszélhessék a történteket, azzal kapcsolatos érzéseiket, ne lépjenek túl rajta, mint kellemetlen témán - mondta. A mai nap az érzelmi részről kellene, hogy szóljon, a megemlékezésről - tette hozzá.

Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó egy másik interjúban azt hangsúlyozta: ilyen esetekben a beszélgetés adhat egyfajta megnyugvást, ha hárítani próbáljuk a témát, az csak növeli a bennünk lévő feszültséget.

Egyelőre nem tudni, hogy a buszvezető hibázott vagy a jármű műszaki állapota nem volt megfelelő, amikor az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál balesetet szenvedett a magyar középiskolásokat szállító busz.

M1/Origo
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek