Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nem cél, hogy a nagy gettóból kis gettóba kerüljenek

Tízezer fogyatékossággal élő ember kap esélyt az önállóbb életre 2023-ig azzal, hogy a nagy szociális intézményekből kisebb, családias közösségekbe költözhetnek; a kiváltási programra 77 milliárd forintot fordítanak, ezáltal könnyebben juthatnak munkalehetőséghez is - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Czibere Károly arról beszélt: a program első, 6 milliárd forintos forrású köre eredményes volt, 2016 elejéig 600 ember hagyhatott el nagy szociális intézményt. A nemrég indult második körben, 22 milliárd forintból további 2500 fogyatékos ember előtt nyílik meg a teljesebb élet lehetősége 2019 elejéig, majd 2023 végéig további 7500 ember költözhet ki 55 milliárd forintból - mondta.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kitagolási program elsősorban nem a nagy intézmények megszüntetéséről szól, nem arról, hogy "nagy gettók helyett kis gettókat" hozzanak létre. A cél az, hogy az uniformizált szolgáltatások helyett élhető, családias környezetet biztosítsanak számukra, továbbá közszolgáltatások, képzési és munkalehetőség vegye őket körbe - mondta.

Ezeknek a céloknak a megvalósulását segíti a 77 milliárd forintos kiváltási programot kísérő, 2,5 milliárd forintos Társ projekt, melyben a szakemberek egy szakmai műhelyben ellenőrzik, felügyelik az egész kitagolási folyamatot.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy minden érintettnek fel kell készülnie a kiköltözésre, a lakóknak, a hozzátartozóiknak, a segítő munkatársaknak és a befogadó települési közösségnek is. Nem szeretnénk "rideg integrációt", az a cél, hogy eredményes és fenntartható legyen a program - mondta.

Az államtitkár idézte az egyik kiköltözőt, aki azt mondta, számára ez a változás szabadabb, aktívabb, önállóbb életet jelent. A sajtótájékoztatón bemutattak egy kisfilmet, amelyben egy, már kiköltözött férfi önállóan intézi ügyeit; vásárol, bankautomatából pénzt vesz fel, autóbusszal közlekedik.

Czibere Károly azt hangoztatta: a kormánynak az a célja, hogy minél több fogyatékos ember számára ezt az esélyt megadják. Ismertetése szerint jelenleg 25 ezer fogyatékos és pszichiátriai beteg ember él intézményekben, közülük 21 ezren 50 fősnél nagyobb intézményben.

A sajtótájékoztatón az államtitkárt kérdezték a gödi Topház ügyében indult vizsgálatról is. Czibere Károly azt mondta, még nem zárult le a vizsgálat, de annak eredményét össze fogják vetni az ombudsmani vizsgálatéval.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk