kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A közszférában is munkaerőhiány van

A Magyar Nemzet szerint a kormány igyekszik eltitkolni, hogy a közszférát is elérte a munkaerőhiány. a Központi Statisztikai Hivatal már 2016 első negyedéve óta nem tud friss adatot közölni, mert nem érkeznek be hozzájuk az erről szóló adatok. A lap megvizsgálta, hogy az állásportálokon mennyi üres pozíciót találni a közszférában - írják.

images

images

A kormányportálon 2014 júniusától mostanáig összesen 766 álláspályázatot hirdettek meg: főleg a Nemzetgazdasági Minisztérium keres folyamatosan új kollégákat, 247 pozícióra várták a jelentkezőket, de a Földművelésügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium is állandó munkaerőhiánnyal küzd - írja a lap.

A Miniszterelnökségnél három év alatt mindössze egyetlen betöltetlen álláshely volt meghirdetve.

A Belügyminisztérium által működtetett Közigallas.gov.hu oldal szerint jelenleg 3038 közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásra lehet pályázni. Tanárból hiányzik a legtöbb, hatszáz üres hely van, de orvosból is többszáz hiányzik, rengeteg önkormányzatnál is keresnek munkatársakat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál november végén jelent meg 20-30 álláslehetőség, főleg főnyomozókat toboroznak, az Államkincstárnál is vannak betöltetlen helyek.

Az állami cégek közül a MÁV-nál van a legnagyobb munkaerőhiány. Jelenleg 262 munkatársat keresnek pl. pályamunkást, kocsirendezőt, váltókezelőt. 35 ezer forintot kap az a dolgozó, akinek az ajánlásával valaki bekerül a céghez.

A BKV-nál főleg busz- troli- és villamosvezetőből van hiány, a rendőrség is gőzerővel toboroz. A Magyar Postánál 110 betöltetlen álláshely van jelenleg.

Eközben a kormány inkább leépítene, Lázár János még 2016-ban jelentette be a kormány nagyszabású bürokráciacsökkentési tervét. Szerinte akár a versenyszféra betöltetlen álláshelyeit is fel lehetne tölteni a közszférából. "A magyar gazdaság munkaerőpiaci tartalékai erősen fogynak, a belső utánpótlás a közigazgatásban dolgozókból, a közmunkások és a mikrovállalkozások köréből származhat, ahol szektoronként 100-200 ezer fős tartalék rejlik" - idézi a lap Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét.

Az állami munkahelyek leginkább azért nem vonzóak, mert a kormány és az érdekképviseletek nézetei a bérek kérdéséről egyáltalán nem közelednek egymás felé. Az önkormányzati dolgozók vélhetően sztrájkba lépnek január 12-15 között. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke nyomatékosította: a közszférában dolgozó 680 ezer ember között nincs egyetlen elégedett sem.

Fotó Pixabay
Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk