Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

Nekünk is a munka az életünk, csak mi élvezzük!

Harmadik alkalommal díjazták a munkáltatói márkát építő cégeket. Az Employer Branding Award 2016-on az is elhangzott, hogy a HR magasabb stratégiai szintre kerülhet a munkáltató márka építése közben.

Százan is lehettek a díjátadón, HR-esek és a kommunikációs szakemberek közel azonos számban, míg tavaly csupán 15-20 ember jelent meg. Nem csoda, hogy az Employer Branding Award kiírói azt tapasztalták, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a munkáltatói márkaépítés iránt.

A zsűritagok közül Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke az értékek közé sorolta, hogy számára ismeretlen cégek jelentek meg pályázataikkal és jó ötleteket hoztak. Összegzésében elmondta, hogy a HR-nek, PR-nek, CSR-nak, marketingnek együtt kell dolgoznia, hogy sikeresen meg lehessen valósítani az üzleti stratégiákat. Bene Nikoletta, SPAR marketingvezetője is sok jó ötlettel találkozott a pályázatokban, de nagyon változónak tartja a színvonalat. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Ne feltételezzünk. Kérdezzük meg a dolgozókat, mitől éreznék jól magukat”.
employer brandingSzűts Ildikó értéknek tartja, hogy számára eddig ismeretlen cégek is jó ötleteket hoztak

Kádár Balázs, a díj alapító-szervezője elmondta, hogy a pályázatok egyre magasabb színvonalról és átgondoltságról tesznek tanúbizonyságot. Az Employer Branding Award díjjal azt szeretnék elérni, hogy mutatkozzanak be a legjobbak kkv és nagyvállalati kategóriában, így állítva mércét versenytársaiknak és a magyar munkáltatóknak.
employer brandingKádár Balázs: Úttörők vagytok!

A legjobb szlogenek

„Meet the world” (Vodafone)
„Köztünk a helyed!” (Generali)
„Hivatásunk a jövőd!” (Profession.hu)
„Tiéd a pálya!” (Groupama)
„Nekünk is a munka az életünk, csak mi élvezzük!” (Heineken)
„Ready, set, go!” (NN Biztosító)
„Lehetőségeket nyitunk!” (Velux)
„Köztünk a helyed!” (Generali)
Köszönet Bene Nikolettának, a SPAR marketingvezetőjének, hogy összegyűjtötte és elküldte lapunknak az általa legjobbnak tartott szlogeneket.



Dübörögtek a nagy cégek



Az Employer Branding Award 2016 (Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díja 2016) díjazottjai között csupán egy kkv volt, ami jelzi, hogy dübörögtek a nagyok, másrészt, hogy a kicsik egyelőre nem figyeltek fel a pályázati lehetőségre.

Fődíj:

Generali Biztosító: Fókuszban a munkatársak
Profession.hu: Profession.hu Employer Branding Stratégia és Megvalósítás (kkv kategória)
employer brandingA Groupama öröme

Arany fokozat:
Groupama Biztosító: „Tiéd a pálya!” integrált munkáltatói márkaépítés a Groupama Biztosítónál
VELUX Magyarország: „Employer Branding Award 2016” pályázat

Ezüst fokozat:

iQor Global Services Hungary: "Be more with iQor - Légy több az iQor-ral"
Magyar Telekom: Employer Branding kampány 2016
Vodafone Shared Services Budapest: Meet the World kampány
employer branding

Bronz fokozat:
Budapest Bank: Példaértékű Employer Branding gyakorlatok a Budapest Banknál
HEINEKEN Hungária: HEINEKEN Employer Branding program - „Nekünk is a munka az életünk, csak mi élvezzük!”
LIDL Magyarország: Employer Branding a LIDL Magyarország Bt-nél
NN Biztosító: NN InsuRace online business game
Rossmann Magyarország: Employer Branding a Rossmannban 2015-2016


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Nekünk is a munka az életünk, csak mi élvezzük!
2. oldal - Magasabb stratégiai szintre tornázhatja magát a HR
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk