kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Nyári Dolce Vita, ez is employer branding?

Véget ért a nyár és szabadságolási időszak. Tanácsadóként szeretnénk beszámolni néhány érdekes megfigyelésünkről. A nyári hónapok alatt ismeretségi körünkből többen jelentkeztek különböző cégek által meghirdetett pozíciókra. Olyan „érdekes” tapasztalatokat osztottak meg velünk, ami meghatározó az Employer Branding egészére vonatkozóan. Reméljük, egyre kevesebb ilyen példa lesz a jövőben, mert sajnos egy nyári elcsúszást a legjobb akarattal is csak hosszú időbe telik korrigálni.

images

images

Elnyúló kiválasztás amatörizmust sejtet

A recruitment területén még mindig sokat sérülhet a munkáltatói márka, hiszen amit feltételezünk kívülről egy cégről, azt első körben a toborzási folyamat tükrözi vissza számunkra. Először még csak nem is az interjú, hanem a jelentkezésre való visszajelzés tekintetében. Azonban most kifejezetten arról írnánk, ami az interjúra és az azt követő időszakra vonatkozik. Egy beszámoló szerint nem 3-4 hetet, de másfél hónapot is kellett várnia egy jelöltnek, míg a nyári időszakra hivatkozva sikerült egy első körös interjún részt vennie. Aztán várt ismét két hetet, újabb interjú és egy újabb pihenő után egy harmadik kör. Mindezt olyan kiválasztásnál, ami nem indokolná feltétlenül a 3-4 személyes találkozót. Főleg akkor gond ez, ha valaki még aktív munkavállaló máshol. Természetesen semmi sem fekete vagy fehér, értjük, ha bizonyos esetekben szakmai vagy külföldi döntéshozóval is egyeztetni kell, de a gyorsaság és precizitás csak a munkaadó profizmusát támasztaná alá!

A belső együttműködés hatékonyságát is mutathatja egy jelöltnek, hogy mennyire szervezett és tudatos a cég, vagy éppen az ellenkezője. Ha a jelentkező azt hallja a HR-től vagy egy fejvadász partner képviselőjétől, hogy nem érik el a döntéshozókat, időbe telik még az egyeztetés házon belül, akkor feltételezheti, hogy kevésbé gördülékenyen mennek a folyamatok, mint ahogyan azt talán maguk is szeretnék, esetleg nem is annyira vonzó a kínált pozíció, mint elsőre tűnt. Persze, értjük, hogy nyár
van/volt, de azért ebben a munkaerő-piaci helyzetben ez nem indok arra, hogy lelassuljanak vagy le is álljanak kiválasztási folyamatok. Nyár ide vagy oda, ismerünk olyan vállalatot, amelynél kulcs felsővezetői pozíció betöltése 1 éve tart. Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy valóban szükség van-e a szóban forgó funkcióra…

Nincsen titok

A pályakezdő és fiatal szakemberek között a közösségi oldalakon megjelenő visszajelzések azonnali ítéletet mondanak egy-egy ilyen esetről. Általában ezeket: „ne menj ide, ha már az elején is ilyen lassú
minden”, „el kell többször jönnöm munkából, hogy el tudjak menni a 3 interjúra”, „mit akarnak még tudni rólam?”, „ha ennyire nem kellek nekik majd próbálom máshol”, „ennyi járkálást ebben a 40 fokos hőségben?”.
Említsük még meg, hogy a nyári fesztiválokon, összejöveteleken is hamar és a szokásosnál talán őszintébben osztja meg ez a korosztály munkakeresési tapasztalatait a baráti körrel. Azt is tipikus jelenség, hogy igazán sokat váratják interjú időpontra, és amikor cseng a telefon, akkor azonnal meg kell oldani a megjelenést, mert csak ezt tudják neki felajánlani.


Vénasszonyok nyara a kapkodás jegyében



Általában sem gondoljuk, de munkaerőhiány időszakában biztos nem ez a leghatékonyabb módszer. Érdemes lenne tervezetten figyelni a teendőkre, egyeztetve az érintett szakmai területekkel. Azt se feledjük el, hogy a nyári szabadságok utáni hirtelen kel életre a szervezet, így a belső kapkodás gyakran fordul elő, s ami addig hónapokat várt most azonnali megoldást kíván. Ez sem a legszerencsésebb kép a pozitív munkáltatói márka tekintetében.

És a megoldás…

Összességében a nyári időszak lassúsága, hátráltathatja bármilyen munkáltatói márkával kapcsolatos projekt haladását. A fent leírtak csak egy kiragadott példa volt, hiszen a helyes munkáltatói márkaépítés az egész alkalmazási ciklust lefedi és nem korlátozódik le kizárólag a toborzás-kiválasztásra.

Tapasztalatunk viszont azt mutatja, hogy ahol ezt az időszakot előre megtervezik és számolnak a nyár adottságai miatt felmerülő HR kihívásokkal, ott sokkal gördülékenyebb az ügymenet szabadságolások
alatt is, és ez kifejezetten jó hatással van a munkáltató márkájára.

Amit ajánlunk minden esetben a nyári időszakra előre eltervezni és a szakmai területek vezetőivel is egyeztetni:

  • Tavasz végi, nyár eleji időbeli tervezés bármilyen employer branding projektben, és annak közös
  • elfogadása a következő hónapokra.
  • A kiválasztás lépéseinek időbeni racionális megtervezése, megszervezése
  • A pályázatok feldolgozási időtartamának korlátok közé szorítása
  • Gyors visszajelzés a jelentkezőknek és kapcsolattartás a folyamat alatt
  • Együttműködés a szakmai terület döntéshozóival, rendszeres információátadás a kiválasztási
  • folyamat állásáról
  • Belső nyomásgyakorlás és a döntés a nyitott pozíciók mielőbbi bezárása kapcsán


Kádár Balázs
Managing Partner
Bindermann I The Employer Branding Company
MPRSZ Employer Branding Tagozat vezetője, elnökségi tag

Takács Szabolcs
Senior Partner
Bindermann I The Employer Branding Company
MPRSZ Employer Branding Tagozat senior tanácsadó

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk