Megjelent: 7 éve

Az Apple és a Google munkavállalóit is érinti Trump rendelete

A Google visszarendelte éppen úton lévő munkavállalóit az Egyesült Államokba, az Apple igazgatója Tim Cook is hangot adott egyet nem értésének az elnöki rendelettel kapcsolatban, amely a cég munkavállalóit is érinti. Donald Trump elnöki rendelettel megtiltotta 7 többségében muszlim lakosú országból érkezők beléptetését az Egyesült Államokba. Legyen szó akár menekültekről, vagy éppen egyébként az USA.ban jogszerűen dolgozó érintettekről. Azóta több államban bírósági ítéletek függesztették fel a rendelet egyes részeinek alkalmazását.

Az elnöki rendelet szerint felfüggesztették az iráni, iraki, szomáliai, jemeni, szíriai, líbiai és szudáni állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba 90 napra.

Voltak, akiket nem engedtek felszállni a repülőre, másokat már az amerikai reptereken fogtak le, és nem léphettek az ország területére, annak ellenére, hogy érvényes amerikai vízummal rendelkeztek. A menekülteket érintő programot 120 napra felfüggesztették, felülvizsgálják és valószínűleg alacsonyabb befogadási számokat határoznak majd meg.

A Google haladéktalanul visszarendelte úton lévő alkalmazottait, hogy vissza tudjanak térni az Egyesült Államokba, több mint 100 alkalmazottukat érintheti az elnöki tiltás. Az Apple igazgatója is azt erősítette meg, hogy minden érintett alkalmazottukat segítik a kialakult helyzetben. A technológiai cégeket különösen érzékenyen érintheti a tiltás, a vízumok felülvizsgálata, mert a világ legkülönbözőbb országaiból foglalkoztatnak speciális H1-B vízummal munkavállalókat, írja a BBC.

A technológiai cégek - ha felmerül, hogy nem tudják alkalmazni a számukra szükséges legképzettebb munkavállalókat vagy azok úgy érzik nem szívesen látják őket -, újragondolhatják, hogy hol foglalkoztatják alkalmazottaikat.

A rendelet bejelentése óta azonban több államban született olyan bírói határozat, amely felfüggesztették az elnöki rendelet végrehajtásának egyes részeit. Ezért például a New York-i JFK reptérről is sorban engedik el az érintett országok ott megállított állampolgárait. Így többek között azt az iraki férfit is, aki saját élete kockáztatásával segítette az amerikai hadsereget tolmácsként Irakban.

BBC/Huffington Post/Propeller
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk