kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Mobilalkalmazás segít majd felkészülni az állásinterjúra

Egyetemistákból álló csapat olyan mobil alkalmazást fejleszt, amely segít elsajátítani azt, hogy miként lehet fesztelenül, professzionálisan viselkedni egy állásinterjún - írta közleményében a Telenor.

images

A pályakezdőknek nagy kihívást jelent a sikeres állásinterjús szereplés, sokan lámpalázuk miatt nem teljesítenek jól.

A Telenor szerint erre a problémára kínál majd megoldást az InterYou nevű mobil alkalmazás, amelynek fejlesztésében Németh Annamária, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója is közreműködik. Az alkalmazás alapötlete tavaly decemberben az oslói Telenor Youth Forumon született meg a „Munkanélküliség és Társadalmi Instabilitás” témakörben.

A magyar egyetemista a világ 13 országából érkezett csapattagokkal együtt egy éven át dolgozhat az alkalmazás kifejlesztésén a vállalat nemzetközi társadalmi felelősségvállalási programjában. Elképzelésük szerint az alkalmazás közösségi alapon működik majd, a HR-területről toborzott, önkéntes interjúztatók közreműködésével, akik a tevékenységgel komoly tapasztalatra tehetnek szert az állásinterjúztatásban.

A készülő mobilalkalmazásban az álláskeresőknek az Uber és az AirBnb alkalmazásokhoz hasonlóan lesz módjuk az interjúztatók értékelésére és jellemzésére, így mindenki a saját területére szakosodott interjúztatót választhat majd a gyakorláshoz, amely videohíváson keresztül történik majd. Emellett az alkalmazásból blog- és chatfelület is elérhető lesz, működtetésének költségeit hirdetések értékesítéseiből fedeznék.

A program októberben ér véget, a Telenor Csoport és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt fiatalok decemberben visszatérhetnek Oslóba, hogy átadják tudásukat, illetve tapasztalataikat a következő Youth Forum résztvevőinek.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk